Sznoboknak indít magazint a milliárdos

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Egy orosz milliárdos hasonló jövedelemmel rendelkező sorstársainak indít magazint és tévécsatornát. A kiadvány egyszerűen a Snob címet fogja viselni, ami a szerkesztők szerint egyáltalán nem sérti az oligarchákat, akik büszkék a saját maguk által megszerzett dollármilliárdokra.

Mikhail Prokhorov vagyona a Forbes magazin becslése szerint eléri a 22 milliárd dollárt. A mágnás azt tervezi, hogy mintegy 150 millió dollárt fog a felső tízezernek szóló médiumokba fektetni. A lap mellett egy online magazin és egy televíziós csatorna is indul, írta a Reuters hírügynökség.

A médiumok azoknak szólnak, akik sikeresek, illetve akik sikeresek akarnak lenni, mondta a Snob egyik szerkesztője. A magazin elnevezése egyáltalán nem sérti Oroszország milliárdosait, akikből szám szerint 87 van a Forbes szerint, a szó ugyanis nem ugyanazt jelenti, mint nyugaton.

Forrás: Getty Images
Mikhail Prokhorov - sznoboknak indít magazint


Oroszországban olyan embert illetnek ezzel a szóval, aki saját maga szerezte vagyonát, aki ezáltal jogosan sznob, ellenben azokkal, akik örökölt javakkal ékeskednek.

A szerkesztő véleménye szerint valóban nem szerencsés, ha valaki olyan vagyonnal dicsekszik, amelyet örökölt, és amelynek megszerzéséért semmit nem tett. Más a helyzet azonban, ha megdolgozott érte.

A magazin és a tévécsatorna indítása sok emberből váltott ki ellenérzéseket. Míg Moszkvában egymást érik a luxusautók és a kaviáros exkluzív partik, a népesség 20 százaléka a létminimum alatt tengődik.

A Snob magazin életmóddal, utazással kapcsolatos anyagokat és üzleti híreket fog közölni. Előre láthatólag nyártól lesz elérhető.

A 42 éves milliárdos számos kortársához hasonlóan a kilencvenes évek anarchikus gazdasági viszonyai között tett szert hatalmas vagyonára, mégpedig úgy, hogy valódi értékénél alacsonyabban vásárolt fel ipari létesítményeket. A Forbes magazin a világ 24. leggazdagabb embereként tartja számon. Ő a Norilsk Nickel, a világ legnagyobb nikkelgyártójának és a Polyus Gold, Oroszország legnagyobb aranyvállalatának egyik tulajdonosa.

A nőtlen milliárdos, aki gyakran mutatkozik drága jachtok fedélzetén gyönyörű nők társaságában, legutóbb azzal került be a hírekbe, hogy a francia rendőrség őrizetbe vette a leggazdagabbak által látogatott síparadicsomban, Courchevelben található villájában.

Prokhorov a hírek szerint szerint tehetős vendégei hangulatát szerette volna feldobni néhány prostituált meghívásával. Később elejtették az ellene felhozott vádakat.



Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Trendek

Trendek

Wellnessfüggő magyarok?

Felemás évet tudhat maga mögött a hazai turisztikai piac.A szállodák , főleg a wellness, viszont jól teljesítettek.

Hello Kitty

Hello Kitty

Kínában megnyílt az első Hello Kitty étterem

Egy átlagos étkezés 5500 forint körül mozog, foglalni pedig mindenképp időben érdemes.

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5