Platinagyűrű a szemétben

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Mesébe illő módon kerültek meg gyémánt- és platinagyűrűk a floridai Walt Disney parkban.

A három gyűrűt egy szórakozott  családfő dobta ki véletlenül egy kartondobozban a szemétbe, amikor véget ért vakációjuk a vidámparkban. Felesége észrevette ugyan eljegyzési gyűrűje, jegygyűrűje és ötödik házassági évfordulóra kapott, harmadik gyűrűje hiányát, ám már későn: a szemetet elszállították.

Forrás: EPA
Nemcsak a statiszták lelkesek

A család szólt a személyzetnek, de közölték velük, hogy teljesen reménytelen a helyzet, így a família távozott. A park egyik alkalmazottja azonban észrevette, hogy még nem szállították el a mesepark összegyűjtött szemetét, és hét önkéntessel zsákról zsákra átkutatta a hulladékokat, nem eredménytelenül.

A jótékony "brigádvezető", Drew Weaver villámgyorsan telefonált a családnak, és sikerült még a repülőtéren utolérnie őket, majd személyesen vitte el nekik a három gyűrűt.

"Nem ez volt az első eset, hogy végigmotoztunk egy szeméthegyet, de általában nem találjuk meg, amit keresünk. Most sikerült" - mondta Weaver.

MTI-Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Trendek

Trendek

Wellnessfüggő magyarok?

Felemás évet tudhat maga mögött a hazai turisztikai piac.A szállodák , főleg a wellness, viszont jól teljesítettek.

Hello Kitty

Hello Kitty

Kínában megnyílt az első Hello Kitty étterem

Egy átlagos étkezés 5500 forint körül mozog, foglalni pedig mindenképp időben érdemes.

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5