Hamarosan nyit Kelet-Magyarország első golfpályája

Király Levente

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A nyár második felében tervezi megnyitni kapuit a Boya Eagles Golf & Country Club, az első olyan hazai 18 lyukú golfpályája, mely a kelet-magyarországi régióban épült.

A Debrecentől mintegy 25 kilométerre, Vámospércs külterületén fekvő pálya már messziről jó benyomást tesz az emberre, a teljes, 61 hektáros területet körülvevő fémkerítés jelzi, hogy itt komoly építkezés folyik. A beruházás története 2005-ben kezdődött, ekkor hozta létre a két tulajdonos, Barna Éva és Theo Kuppens a Théva Sportszervező és Szolgáltató Kft.-t, mely a kivitelezést végzi.

A kérdésre, hogy miért épp ezt a régiót szemelték ki a pálya építésére, Barna Éva elmondta, hogy miután pályaépítési elhatározásuk megszületett, tudatos, előzetes felmérést végeztek, hol lenne érdemes belevágni egy ilyen projektbe.

Izgalmas kihívások várják a golfozókat Kelet-Magyarországon is

"Mivel azt láttuk, hogy Nyugat-Magyarországon gombamód szaporodnak a golfpályák, viszont a keleti régióban csupán néhány range épült eddig, úgy határoztunk, hogy Debrecen környékén építjük meg Kelet-Magyarország első 18 lyukú pályáját. Ebben a régióban erős a gyógyturizmus, és rengeteg külföldi vállalatnak vannak érdekeltségei, tehát több szempontból is előnyösnek látszott a golfot ebbe a térségbe is behozni."

A 18 lyukú, par 72-es golfpálya megtervezésével az ismert osztrák építész testvérpárt, Gerold és Günther Hausert bízták meg a tulajdonosok, akik sok osztrák beruházás mellett a bükfürdői pálya tervezésében is részt vettek. A Hauser-testvérek pályatervező filozófiája arra épül, hogy a golfpálya harmóniában álljon a helyi természeti körülményekkel, és ezt a Boya Eagles esetében is alkalmazták.

A terület homokos talaja nagyon jó alap egy golfpályának, ráadásul rendkívül változatosak a környezeti viszonyok, vannak a pályának síkabb szakaszai sok természetes vízakadállyal, de ugyanolyan jellemzőek rá a jelentős szintkülönbségek és az erdős részek is. E lankás terület eredeti elnevezése Bolya-dűlő, a tulajdonosok a hagyományok ápolását szem előtt tartva ezt őrizték meg a klub nevében is.

A tervezés és a szükséges engedélyek beszerzése után a munkálatok 2007 tavaszán kezdődtek meg, a fű vetésére pedig tavaly szeptemberben került sor, és megtörtént a nagyon magas színvonalú öntözőrendszer kiépítése is.

A golfpálya a beruházók reményei szerint néhány hónapon belül elnyeri végső formáját. Mivel a klubház, a pro shop és a driving range építése, valamint a gyakorló greenek kialakítása még jelenleg is folyik, a pálya nyitására legkorábban júliusban kerülhet sor.

Barna Éva beszélt távlati céljaikról is: "Azt tartjuk a legfontosabb célkitűzésünknek, hogy a golfot jobban megismertessük az emberekkel, hogy ez a játék a hétköznapi élet részévé váljon, hiszen a golf az egyik legnépszerűbb rekreációs tevékenység a világon." Noha a Boya Eagles Golf & Country Club elsősorban golfberuházás, a fejlesztések következő szakaszában a tulajdonosok egy négycsillagos, konferenciateremmel és wellness részleggel rendelkező szálloda két ütemben történő felépítését is tervezik.


Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Aszad

Aszad

A szíriai diktátor vagyona

Bassár el-Aszad szíriai elnök és kiterjedt rokonsága egyes források szerint 40 milliárdos vagyon felett őrködik.

Korea

Korea

Fél kilométeres, láthatatlan torony épül Dél-Koreában

A láthatatlanság illúzióját keltő torony építésébe kezdenek Dél-Koreában, Incheonban.

Cicaszem

Cicaszem

Cicaszemű gyémántóra 110 millióért

A Cat's Eye Tourbillon Haute Joaillerie a Girard-Perregaux egyik legutóbbi, meglehetősen nőiesre sikerült karórája.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5