luxus (2336) CÍMKETÁR » |
Szexi lábakat tavaszraA jó idő beálltával nem csak a lengébb ruhák kerülnek elő a szekrényekből, hanem a szezonnak megfelelő lábbelik is. Körülnéztünk, mi a helyzet idén cipőfronton, vagyis mivel varázsolhatjuk trendivé lábunkat a cipőszakértők szerint. Kiderítettük azt is, mennyibe kerül, ha egyedi topánra vágyunk, és azt is eláruljuk, hogyan érdemes ápolni egy több százezer forintos cipőt. A tavaszi-nyári időszak egyértelműen csúcsszezonnak számít a cipők világában, amikor a szép és kevésbé szép női lábak, lábfejek előtérbe kerülnek, és az izzadó férfitalpak is könnyebb, nyárias "ruhát" öltenek.
Divatszínek bokától lefelé A szebbik nemre vonatkozóan kiderítettük, ebben a szezonban is lehet készülni a nyaktörően magas sarkakra, viszont nincs változás különleges anyagokban, mintákban. "Divat a hosszú láb, így a magas sarok és a platform talp idén is előtérben van, de örök darab a pumps, vagyis a körömcipő is" - tudtuk meg Vágó Réka cipődizájnertől. A tervezőnő azt is elmondta, hogy a merész modellek kedvelői örülhetnek, hiszen olyan különleges anyagok "menők" idén, mint a lakk, a kígyóbőr, a rájabőr és a selyem, míg a díszítés terén leginkább Swarovski-kristályok, fém kellékek, rátétek és plexik jelennek meg. "Csillogjon és színes legyen, ez a fontos" - utalt a divatos és szexi külsőre törekvő nők aktuális mottójára a lábbelik terén a cipőkreátor. Színek terén a trendiség jegyében válogatva a rózsaszín, a kékek bizonyos árnyalatai (királykék, türkizkék, tengerészkék), pink, arany, ezüst, neon színek (sárga, zöld) és persze a fehér, illetve a fekete modellek mellett érdemes megállapodni. Mielőtt a társadalom hímnemű tagjai a divat szó hallatán megkönnyebbülnének, ne tegyék. Az aktuális trendek ugyanis a férfi cipők világára is hatással vannak, így érdemes esetleg fontolóra venni egy-két divatosabb modell beszerzését is. Persze jogos a feltételezés, miszerint a férfiaknál vannak klasszikus formák, állandó színek, amelyek - úgy tűnik - soha nem mennek ki a divatból. Magyari Tamás, az Ermenegildo Zegna magyarországi üzletének ügyvezetője elmondta, a tavaszi-nyári kollekció három különböző vonalában idén is szép számban találhatunk különböző stílusú és színű lábbeliket. "3-4 színcsoportból kiindulva határozzák meg az aktuális top színeket, majd ehhez kreálják a modelleket" - tudtuk meg a olasz luxusmárka hazai üzletének vezetőjétől. A Zegna sportnál így az élénkebb modellek között a piros-bézs, piros-fehér darabok szerepelhetnek, de találkozhatunk haragoszöld, szürke, ezüstszürke árnyalatokban pompázó lábbelikkel is.
A Zegna Sartorial klasszikus - norvég vagy oxford modelljei - között főként a fekete és barna köszön vissza. Ez utóbbiból konyakbarna példányra is szert tehetünk idén, de aki világosbarna, alkalmi Zegna-cipőre vágyik ebből a vonalból, ne reménykedjen. A strandpapucsok között azonban a fekete mellett már élénkebb darabok is szerepelnek, amelyek színvilágában a piros, a kék és a citromsárga is feltűnik. Kézzel készített trendek A több generáció óta bőrös szakmákkal foglalkozó, kézzel készült, férfi luxuslábbeliket kínáló Koronya cég szakértője szerint az aktuális trendekről elmondható, hogy a nyújtottabb, vágott és kissé csapott orrú formák (angolul chiesel toe) hódítanak. "A sarokmagasságban 2-2,5 cm, ebben keveset változik a divat, legalábbis a kézműves cipők terén - árulta el a cipőszakértő. A fazonokban jól ismert vonalakat látunk visszaköszönni, még rafináltabb, még kifinomultabb formákban, míg a színek terén mindenképpen figyelemre méltó trend az antikolt barna." A Koronya cég képviselője szerint jellemző, hogy 50-100 éves kaptafa-formákra készített lábbelikből választanak a nem konfekció darabokra vágyó urak - köztük korosabb férfiak és a fiatal üzletemberek is -, fittyet hányva a legfrissebb irányzatokra. "A szakértő szem első látásra felismeri az ilyen cipőket, és - akár egy drága óra esetén - következtethet a viselője pozíciójára." "Akik teljesen egyedileg, méretre alakított kaptafára készült cipőket rendelnek, elvárják, hogy divatos legyen a cipőjük" - mondta a szakértő. A vásárlók gyakran választanak olyan egzotikus bőröket, amikkel az áruk és ritkaságuk miatt a konfekció kínálatban legfeljebb ritkán találkozhatunk, így rája-, alligátor-, gyík- és cápabőröket, plusz különleges kikészítéseket, dekorációkat.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Továbblépés a mindennapokban (x)
Kindle
Még egy bőr
Váci módra
|















