Kizárta az örökségből lányait a milliomosnő

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Betartotta ígéretét Anita Roddick, a The Body Shop egykori feje, miszerint egy fillért sem hagy vagyonából lányaira. Az organikus alapanyagairól ismert, környezettudatos kozmetikai cég alapítója tavaly szeptemberben bekövetkezett halála után semmit sem hagyott 51 millió fontos vagyonából gyermekeinek.

A The Body Shop az organikus alapanyagairól ismert, környezettudatos kozmetikai cégként az utóbbi évtizedekben vásárlók milliót győzte meg arról, hogy az ő termékeit vegye, és persze egyúttal hatalmas pénzügyi változást hozott brit alapítója, Anita Roddick életébe.

A sikeres üzletasszony azonban nem csak pénzre, hanem szokatlan népszerűségre is szert tett munkásságával, hiszen nyíltan vállalta az állatkísérlet-ellenes elveit, de emellett rengeteget tett a környezetvédelmért, az általuk forgalmazott termékek gyártásakor pedig csak a természetes és organikus alapanyagok jöhettek szóba.

A lányok helyeselték anyjuk döntését


A nő karakánságának és környezettudatosságának eredménye fontmilliókban volt mérhető, ám a tavaly szeptemberben, agydaganat következtében elhunyt 64 éves nő nem sokra tartotta az anyagiakat. Halála előtt fennen hangoztatta, hogy "a pénz semmit sem jelent neki", és lányainak nem kíván hagyni a vagyonból.

Pedig lett volna mit. A The Body Shop nagy port kavart eladásával, amelyet a francia L’Oréal vett meg két éve mintegy 652 millió angol fontért (205 milliárd forintért). Ebből a nő és férje - 18 százalékos részesedésükért - több mint 100 millió fontot (31,5 milliárd forintot) kaptak.

Az üzletasszony mindig azt állította, "nem akar gazdagon meghalni”. A most nyilvánosságra hozott végrendelet is ezt bizonyítja, hiszen teljes vagyonát "alig" 666 ezer fontra tették, mivel halála előtt 51 millió fontot (16 milliárd forintot) ajánlott fel különböző jótékonysági szervezeteknek, és az adó is hasonlóan komoly összegeket emésztett fel.

Anita Roddick már a gondolatot is ízléstelennek tartotta, hogy két lányára pénzt hagyjon, így végrendeletéből pár éve ki is hagyta Samet és Justine-t.

A lányok a hírek szerint teljes mértékben egyetértettek édesanyjuk döntésével. A 38 éves Justine Kaliforniában dolgozik, míg három évvel fiatalabb húga egy menő londoni szexbolt, a Coco de Mer tulajdonosa.

Sam azt állította egy korábbi interjúban, megkönnyebbülést jelentett számára az anyja hozzáállása. "Ha azt mondta volna, nem hagyok rád semmit, viszont úgy határoztam, egy távoli unokatestvéredre igen, na, ez sértő lett volna" - állítja Anita Roddick kisebbik lánya.

A jótékony célok miatt "kisemmizett" Roddick-lányoknak azonban még mindig van reményük az örökségre, hiszen 65 éves édesapjuk még nem döntött, kire vagy kikre hagyja 51 millió fontos (16 milliárd forintos) vagyonát.



Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Dubaj

Dubaj

Dubajé a világ legmagasabb lakóépülete

A világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burdzs Kalifa mellett Dubajé a bolygó legmagasabb lakóépülete.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5