160 éve halt meg az első dollármilliomos

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Alulról indult, és többször újra kellett kezdenie, végül dúsgazdag lett, és jótékony célra is sokat áldozott. Százhatvan éve, 1848. március 29-én halt meg John Jacob Astor, az első amerikai milliomos, az első amerikai tröszt megalapítója.

John Jacob Astor 1763-ban született a németországi Walldorfban egy mészáros fiaként. Tizenhat évesen Londonba utazott, ahol egyik bátyja hangszerjavító műhelyében dolgozott, s közben megtanult angolul.

1784 márciusában, közvetlenül az amerikai függetlenségi háború befejeződése után hajózott át New Yorkba, ahol a koldusszegény fiatalember volt pékinas, házaló, nyitott zeneboltot is, végül szőrmekereskedőként boldogult. A prémeket bennszülött indiánoktól és kanadai vadászoktól vette Washingtonban és nagy haszonnal adta el őket.

Az üzlet gyorsan felvirágzott, így terjeszkedni kezdett és egyre nyugatabbra nyitott felvásárló kirendeltségeket. Vagyona 1800-ra elérte a negyedmillió dollárt, tizenkét hajója járta a tengereket, az Európába és Kínába szállított prémekért cserébe teát és luxuscikkeket hozott be, a jövedelmező üzletnek 1807-ben vetett véget a Thomas Jefferson elnök által elrendelt embargó.

Az első dollármilliomos

Astor 1808-ban érezte elérkezettnek az időt, hogy kihívást intézzen az észak-amerikai prémkereskedelmet kezében tartó Hudson's Bay Company ellen, s létrehozta az Amerikai Szőrmetársaságot, amely hamarosan monopolizálta a piacot. Megszerezte az engedélyt, hogy kereskedhessen a brit Kelet-indiai Társaság által ellenőrzött kikötőkben is, és ő alapította 1810-ben az Egyesült Államok első nyugati parti települését, Astoriát a mai Oregon államban.

1812-ben, az angol-amerikai háború során komoly károkat szenvedett, Astoriát is el kellett adnia a briteknek, de 1817-től, amikor a kongresszus protekcionista törvényeket fogadott el, vállalkozása ismét felvirágzott.

A harmincas években megérezte, hogy a következő nagy lehetőség a New York-i ingatlanpiacon vár rá, ezért eladta minden vállalkozását, a pénzen pedig manhattani földeket vásárolt fel. Takarékos ember lévén telkeire ritkán épített, inkább bérbe adta azokat és hatalmas summákat zsebelt be értük. (Halála előtt állítólag azt mondta: ha mindent újrakezdhetnék, Manhattan minden négyzetcentiméterét felvásárolnám.)

Ezután végleg visszavonult, hátralévő éveiben emberbaráti tevékenységet folytatott. Anyagi támogatásban részesítette egyebek között Edgar Allan Poe-t, megalapította a gyermekeket és időseket segítő Astor House-t, és 400 ezer dollárt hagyott az Astor könyvtár, a mai New York-i Közkönyvtár elődjének megalapítására.

1848. március 29-én az Egyesült Államok leggazdagabb embereként halt meg.

Vagyonát 20 millió dollárra becsülték, ez a Forbes magazin számításai szerint mai árakon 116 milliárd dollárt (majd 19 billió forintot) tenne ki, amivel az amerikai történelem negyedik leggazdagabb embere.

MTI-Deluxe Magazin
 

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Dubaj

Dubaj

Dubajé a világ legmagasabb lakóépülete

A világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burdzs Kalifa mellett Dubajé a bolygó legmagasabb lakóépülete.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5