Egymilliós biciklit gyárt a BMW

Címkék: kerékpár, bicikli, jármű, BMW

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Az ismert autó- és motorgyártó emberi erővel hajtott kétkerekűeket is készít. Nem is akármilyeneket, az egyik idei modelljük ára 4200 euró - nem csak a presztízs miatt.

Úgy tűnik, mindegy, hogy kettő vagy négy kerékről van szó, hogy motor hajtja vagy emberi erő, a BMW képes presztízs-járművekkel előállni. Motorjaik és autóik széles körben ismertek, azt kevesebben tudják, hogy hosszú ideje foglalkoznak kerékpárok gyártásával is.

Ezek használói nem kizárólag olyan márkamegszállottak, akik szem előtt tartják a környezet védelmének szempontjait. Pedig - mint egyre inkább tapasztaljuk - az autógyárak arculatának szerves része a zöld technológia hangsúlyozása, ha ez még ráadásul kalóriák égetésével is párosul, az csak még jobban vonzza a vásárlókat.

Egy merész koncepció

Ezért rukkol elő több autógyár is rendszeresen kerékpárokkal, a Porsche és a Mercedes látványos modelljei sem csak arra jók, hogy azonos márkájú autónk tetőcsomagtartóját díszítsék. Hogy ne csak német márkákat soroljunk: a Ferrari kerékpárjainak vevőköre is szélesebb lehet, mint a méregdrága sportkocsiké.

A BMW konkurenciájánál szélesebb palettán kínálj kerékpárokat, és rendszeresen áll elő merész koncepciójárművekkel. Gyártanak többek között gyerek-, cruiser- és endurobiciklit, hogy mindenki korának és stílusának megfelelően választhasson.

Talán technikailag a legnagyobb kihívás jó cross country biciklit építeni, aminek egyszerre kell erősnek, könnyűnek és könnyen kezelhetőnek is lennie.

A BMW elől-hátul teleszkóppal ellátott modellje teljesíti ezeket a kívánalmakat. A gyár logóját is térben kiemelkedve találjuk a hydroform technológiával készült vázon, a gép teljes, menetkész súlya 11,6 kilogramm.

A kerékpárra tárcsafékek kerülnek, a levegővel működő, blokkolható teleszkópokat a Manitou cég szállítja.

Az idei modellek egyelőre csak Németországban kaphatóak, a bicikli ára 4200 euró, azaz egymillió forint.


Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Dubaj

Dubaj

Dubajé a világ legmagasabb lakóépülete

A világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burdzs Kalifa mellett Dubajé a bolygó legmagasabb lakóépülete.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5