Ritka borok, meghökkentő fogások

Chilembu Krisztina

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Igazi borkülönlegességeket és mesteri fogásokat kóstolhattak végig a Qui Cosi gasztronómiai társaság borvacsorájának vendégei. Az ételek ritkaságnak számító, kereskedelmi forgalomban többnyire nem kapható, egri és tokaji borokhoz készültek.

Nem igazán voltunk tisztában azzal, hogy mire vállalkozunk, amikor elhatároztuk, hogy végigesszük- és isszuk a Qui Cosi gasztronómiai társaság borvacsoráját. Tizenegyféle, Szepsy István és Dr. Lőrincz György birtokáról érkezett bor megkóstolása és hét fogás várt ránk. 

A gasztronómiai szeánsznak a fehérvárcsurgói Károlyi-kastély adott otthont. Egyik székesfehérvári étterem sem fogadta a több, mint 60 fős vendégsereget és a személyzetet. De kiderült, hogy egyáltalán nem számítanak a kilométerek, ha egy borvacsoráról van szó, a parkoló elég gyorsan megtelt, Budapestről egy busz is érkezett.

Forrás: Kaviák Ágnes
Borok a St. Andrea Birtokról

A kastély a konyha környékét leszámítva szinte kísértetiesen csendes volt, este hat óra után azonban harminc percen belül megtelt borospoharakat szorongató, felszabadult vendégekkel. A 25 ezer forintos jegyek ellenére hatalmas volt a túljelentkezés, a résztvevők száma ugyanis véges: a színvonal nem csökkenhet azért, mert az ideálisnál több embert kell kiszolgálni.

Ínyencek társasága

A Qui Cosi jelentése "itt, így", és egy modenai étterem neve, amit az esemény szellemi atyja és menedzsere, Herczeg Zoltán Olaszországban ismert és kedvelt meg. Már 7-8 évvel ezelőtt is egy prémium kategóriás éttermet szeretett volna nyitni Székesfehérvár belvárosában, szigorú kritériumokkal, felkészült munkatársakkal. Számos séfet végiglátogatott és számos ételt végigkóstolt, míg végül Ruprecht László, a balatonkenesei Marina Port konyhafőnökének degusztációs menüje elnyerte a tetszését.

Forrás: Kaviák Ágnes
Az ételek egy része Szepsy István boraihoz készült

A Qui Cosi először magas színvonalú catering szolgáltatásként működött. Csak olyan,  maximum 40 fős rendezvényeket vállaltak el, ahol a megfelelő minőséget biztosítani tudták, francia salátáról pedig szó sem lehetett. Herczeg Zoltán - aki mellesleg sommelier is - borok és a csúcsgasztronómia iránti rajongása egy újabb ötletben nyilvánult meg: elhatározta, hogy non-profit borvacsorákat fog szervezni. Ehhez "borászikonokat kellett megnyerni, és a hátuk mögött bemutatkozni a különböző ételekkel".

Már az első alkalommal, 2007 januárjában kiderült, hogy igen nehéz fába vágták a fejszéjüket. Édesborokhoz kellett degusztációs menüt készíteni, ami igen nagy kihívást jelentett. A visszajelzések kedvezőek voltak, azóta 19 alkalommal tartottak borvacsorát.

Olyan neves borászokat hívtak meg, mint Orosz Gábor, Gere Attila, Bock József, Hernyák László vagy Vida Péter. A távoli cél egy saját étterem. Nem a fővárosban lesz, de Székesfehérvár nem távolság az ínyenceknek, mondta Herczeg Zoltán.

A borvacsorákat mindig komoly előkészületek előzik meg. Herczeg Zoltán személyesen választja ki a borokat. A borászok legjobb - és legdrágább - palackjait hozza el, azokat, amelyek többnyire már nem kaphatók kereskedelmi forgalomban. Így az emberek olyan borokat is megismerhetnek, amelyekkel valószínűleg soha nem találkoznának.

Forrás: Kaviák Ágnes
Szent Jakab kagyló dióval és metélőhagymával

Ezután következik a munka legkellemesebb része, a kóstolás, amelyre sommelier-ket is meghívnak. "Amikor megkóstolok egy bort, képszerűen meg is jelenik, hogy mit lehetne hozzá adni" - mondta Ruprecht László, aki executive séfként felelt a borvacsora ízeiért és az étel-bor összhangért.

"Természetesen könnyebb lenne étlapot írni, és hozzá bort ajánlani, mint borokhoz főzni" - tette hozzá.

Ezt követően a séf előfőzi az alapízeket, és megkezdődik a kísérletezés, a játék az ízekkel és a nyersanyagokkal. Ez utóbbiakért Ausztriába is el kell menni, bár megpróbálják előnyben részesíteni a magyar termékeket.

Főleg a zöldségek minősége nem megfelelő itthon. Napokba kerül csak a konyha felépítése, és odafigyelnek az eszközök minőségére is.

 

 

1.  Ritka borok, meghökkentő fogások
2.  Meghökkentő párosítások

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Pharrell Williams

Pharrell Williams

Pharrell Williams lett az év divatikonja

Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa (CFDA).

Bunga-Bunga

Bunga-Bunga

Felszámolta fizetett háremét Berlusconi

Nyilvánosságra került az a levél, amelyet Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő írt az általa rendezett "bunga-bunga partikon" résztvevő fiatal nőknek.

Taxidermia

Taxidermia

Hódít a taxidermia a kínai gazdagok között

Egyre növekszik a kitömött vadállatok iránti kereslet a kínai gazdagok körében

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5