luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Viagra a fejnekA hiúság nem csak a nők kiváltsága, mint ahogyan a hajhullás sem csak a férfiaké. Utánajártunk, milyen módszerek, és mennyi pénz kell ahhoz, hogy hajkoronánkat teljes szépségében megőrizzük, vagy ha már krónikus szinten elengedték magukat hajhagymáink, mit tehetünk a kopaszság ellen. Míg a testet felületét illetően egyre nagyobb divat a teljes csupaszság, a bozontos sörény változatlanul sóvárgás tárgyát képezi, főleg a hajhullató férfinépség számára.
Nem érdemes azonban ennyire előreszaladni, hiszen jó esetben nem egyik napról a másikra veszítjük el ékességünket. Egy átlagos emberi (női/férfi egyaránt) fő átlagosan 90 - 150 ezer hajszállal rendelkezik, ez attól is függ, hogy milyen színű a hajunk. A barna hölgyeket és urakat ugyanis jellemzően pár tízezerrel kevesebb hajhagymával áldja meg az ég, mint világosabb társaikat. A hajszálaink meglehetősen aktív részei testünknek, hiszen mintegy 85 százalékuk folyamatos növekedésben van, ami egyéntől függően elérheti a napi 0,3-0,4 millimétert is. A meleg beköszönte növekedésre serkenti az élettelen, elszarusodott kiegészítőinket. Ugyanakkor mind tavasszal, mind pedig ősszel számíthatunk arra, hogy a szokásosnál több, akár 50-100 hajszál is végleg megszabadul tőlünk, vagy éppen fordítva. Miért pont én? Ez így nem igaz. Nem "pont" valaki, hanem férfiak sokasága szabadul meg kénytelen-kelletlen az egykor talán még a bibliai Sámsont is megszégyenítő loboncától. Akadnak köztük királyi fők, például az alig 26 éves Vilmos herceg, vagy a nála is fiatalabb brit focista, Wayne Rooney, akiknek hajsűrűsége alig néhány hónap leforgása alatt mintegy harmadával csökkent. Az persze, hogy a szebbik nem táborát erősítjük, nem jelenti azt, hogy bennünket, illetve hajhagymáinkat nem érheti utol a végzet. Melcherné Hácsek Ildikó hajszakértő szerint a panaszokkal először a háziorvoshoz érdemes fordulni, hogy kiderítsük, szervi probléma okozza-e a fokozott hajhullást. "Adott esetben stressz, hormonrendszer, emésztési zavarok, vagy candida is állhat a dolog hátterében"- mondta el az Oltre' Szépség Klinika vezetője. Az androgén típusú kopaszodás, amely anyai ágon öröklődik, általában 18 és 35 éves koruk között éri utol a férfiakat, esetenként nőket, főként a halántéktájon, háromszög formában kiindulva. "A szeborreás, korpás hajhullás hatékonyabban kezelhető, hátterében pedig nem genetikai, hanem stressz, nem megfelelő táplálkozás, de még kábítószerezés is állhat" - mondta a hajszakértő. A betegségek kezelésével sokszor a hajas fejbőr elváltozásai nem oldódnak meg, így fontos a fejbőr állapotának felmérése és elváltozásainak kezelése.
Melcherné Hácsek Ildikó elmondta, klinikájukon pár perces mikrószkópos hajvizsgálattal vizsgálják meg 200-szoros nagyítással a fejbőrt és a hajszálakat. "Az eltávolított hajhagymák információt adnak a tápanyag- és oxigénhiányról, a faggyúmirigyek működéséről, valamint arról, mennyire kóros a hajhullás, a kopaszodás". A vizsgálat eredményének megfelelően a szakemberek egy kezelési programot állítanak össze, ezek hatása egy, másfél hónappal később érzékelhető, amit újbóli vizsgálattal ellenőrizni is tudunk. És, hogy milyen fegyverekkel is fegyverezhetnek minket fel? Sampon, ampullák, gélek, alkoholos szerek, kapszulák egyaránt szerepelnek a listán, amelyek ára hozzávetőleg 2000-4500 forint között alakul. A lágylézeres hajkezelésre szintén van lehetőség az Oltre' Szépség Klinikán. "Elmondható, hogy 90 százalékban hatékony a kezelésünk, ami ráadásul mellékhatás nélkül regenerálja a hajat és a fejbőrt" - hangsúlyozta Melcherné Hácsek Ildikó. "Fontos, hogy a hajátültetéseken átesett pácienseknél ezzel a módszerrel sokkal gyorsabb a regenerációs időszak, de a meglévő saját haj állapota is javul". A mintegy félórás kezelésekért 2 ezer forintot fizethetünk, míg a 11 alkalmas bérlet ára 20 ezer forint. A fejbőr sejtjeinek stimulálására és új hajhagymák létrehozására a bőr irha rétegében azonban otthon is van lehetőség. A lézerfésűt ugyanis házi használatra is kifejlesztették, így napi 10 perccel, az ígéret szerint már 5-10 hét után tapasztalható eredmény. Az egyfejes változat 134, míg a kétfejes, fertőtlenítő modell 152 ezer forintért vihető haza.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
VERTU
Reagan
Liba
Dubaj
|

















