luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
2 milliós jegygyűrű szállt el egy lufibanCímkék: luftballon, London, Anglia, eljegyzés Elszállt egy 2 millió forintos jegygyűrű Nagy-Britanniában: a lánykérést tervező férfi egy héliummal töltött léggömbbe tette, ám ahogy kilépett vele a boltból, kifújta kezéből a szél. Mikor bevallotta barátnőjének az esetet, a hölgy elküldte egy másik gyűrűért. A 28 éves, kelet-londoni Lefkos Hajji úgy döntött, nem elég, ha egyszerűen letérdel, majd a nagy kérdés kimondása utána kedvese kezére húzza a gyűrűt, legyen sokkal emlékezetesebb a a lánykérés. Így miután megvette a 2 millió forintnak megfelelő fontba kerülő gyűrűt, beletette egy héliummal töltött lufiba.
Eredetileg úgy tervezte, hogy egy tűvel együtt adja át 26 éves kedvesének, Leanne-nek, hogy az kipukkanthassa, és megtalálja a "lényeget". A léggömb helyett csaknem a hölgy pukkadt meg a méregtől, amikor párja bevallotta neki a történteket. A nő közölte, hogy addig szóba sem áll vele, míg nem kap egy új gyűrűt. A férfi reménykedik, hogy visszakerül hozzá a gyűrű egy becsületes megtaláló révén - adta hírül a The Sun című brit lap. A különleges lánykérés nem csak a peches férfi kívánsága volt, számtalan úriember szeretné rendhagyó módon vagy helyszínen megkérni kedvese kezét. Erre a célra már rengeteg szervező- és utazási iroda kínál programokat, van lehetőség például arra, hogy kibéreljünk párunk munkahelyével szemközt egy óriásplakátot vagy kedvenc magazinjának egy teljes oldalát, így bizonyítva ország-világnak a szerelmünket. Merészebbek repülővel vagy léghajóval is a magasba emelkedhetnek, hogy ott tegyék fel a nagy kérdést. Limuzint is bérelhetnek 50 ezer forintért (plusz 250 ft/km), és egy romantikus furikázás közben lehet megkérni a hölgyet, hogy legyen társunk egy életen át. MTI-Deluxe Magazin
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Trendek
Hello Kitty
Van Gogh
|
















