luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Pénzen vett sportsikerekAz aktívan sportoló gazdagok nem csak golfoznak és vitorláznak, hanem sokkal hétköznapibb sportokat is űznek. Horgásznak, autót vezetnek és kerékpároznak, mint az átlagember. Csak éppen sokkal több pénzt költenek hobbijukra. Utánajártunk, mennyibe kerül, ha nem érjük be a városi ralival vagy éppen a közeli tónál való horgászással. A technika ára
Általában a technikai sportokat űző gyerekek szülei sem szegények, hiszen egy évadot a kismotoron nem mindenki tud szponzorálni. Érdemes a Forma 1-es pilóták családját megnézni ebből a szempontból, a leghíresebb versenyzők majdnem mind a gokartból indultak. A magyar gyerek tehetségét is érdemes a biztonságosnak mondható gokartban kipróbálni. Különböző géposztályok vannak, a legolcsóbb technikájú autót megkapjuk 7-800 ezer forintért, a drágább 1,5-2 millió forintba kerül. Ehhez alsó hangon versenyenként 70-80 ezer forintot hozzá kell adnunk, mondja Bálint F. Gyula, a Gokart Magazin főszerkesztője. A nevezésre, gumikra és más versenyköltségekre fordítandó pénz utazással, szállással és egyéb felmerülő költségekkel együtt 150 ezer forintra emelkedik minden egyes futamon. A hazai bajnokságok évente hét versenyből állnak, közben tesztelni is kell, és sokan más kupa versenyein is indulnak, így több millió forint lesz egy év ára. A nemzetközi színtérre kilépni egy jó gokarttal évente 15-20 millió forintba kerül, és ebben a sportban sajnos alig van szponzor. Így a nem csekély összeget általában a családnak, felnőtt versenyző esetén saját magának kell előteremtenie. A márkakupákban való indulás áráról Juni Györgyöt kérdeztük, aki a három hazai, autómárkákhoz köthető kupa szakágvezetője. E versenysorozatok nagy előnye, hogy egyforma technikában ülnek a versenyzők, ezért elsősorban tehetség és tudás dönt arról, hogy ki milyen helyen végez. A legolcsóbb Suzuki Kupában egy verseny mindenestől 7-800 ezer forint, egy teljes év költsége körülbelül ötmillió forint. Az eggyel komolyabb, közel 200 lóerős autókat felvonultató Clio Kupában való indulás évente 6-7 millió forintba kerül. Természetesen néhány autótöréssel ez az összeg jelentősen megemelkedhet. A legdrágább hazai márkakupában 300 lóerős Seat Leonok versenyeznek, az indulás éves díja 8-10 millió forint. Ebben az összegben (a fentiekkel ellentétben) ráadásul nincs benne az autó ára, ami önmagában 16 millió forint, igaz, lízingelhető, mint egy utcai kocsi. Ez esetben biztosítást is köthet rá az induló, ha ütközik, "csak" az önrész terheli, mint a cascónál. A nemzetközi, elit márkakupák újabb minőségi és költségbeli ugrást jelentenek a versenyzők számára. Az egyik népszerű versenysorozathoz, a Ferrari Challenge kupához 36 millió forintos autót kell vásárolni, és ki kell fizetni a mintegy kilencmillió forintos éves nevezési díjat. Mindehhez jönnek az egyéb költségek, éves szinten információink szerint a Porsche szuperkupához hasonlóan 100-120 millió forintba kerül a versenyzés.
Van olyan ember, aki ezt kifizeti Magyarországon, az egyik ismert, önmagát szponzoráló, több kupát megjárt versenyző, Grigalek Gábor plasztikai sebész indult már Ferrari kupában is. Juni György becslése szerint tíz márkakupásból hatan önmagukat szponzorálják, ami azt jelenti, hogy mára - ha nincs szponzorunk - igen nagy összeg szükséges a technikai sportokhoz Magyarországon is. Ez látszik a márkakupákban induló versenyzők átlagéletkorán is. A magukat szponzoráló indulók kora 30-35 évről indul, általában cégtulajdonosok, cégvezetők és topmenedzserek ők, akiknek a napi stressz alóli teljes kikapcsolódást jelenti az aszfalt. Széles körben ismert figurák is vannak köztük, amilyen Zsidró Tamás mesterfodrász vagy Harsányi Levente műsorvezető. A húsz év körüli fiatalokat pedig szponzor és a család segíti ahhoz, hogy megmutathassák a sok egyforma képességű autó között, mit tudnak. Ők minden bizonnyal nagyobb autóban is szeretnék kipróbálni magukat. Egy tehetséges fiatal szponzorálása egyébként több mint passzió, befektetés is, akár üzletember, akár a családja áll mögötte. Nem is rossz, mondja Juni György, aki szerint a gokartban elinduló, és a márkakupákat végigcsináló, Forma 3-on is túljutó fiatal teljes pályafutása 3-5 millió euróba (770 millió- 1,3 milliárd forintba) kerül. Amennyiben feljut a csúcsra, és bekerül a Forma 1-be, az első évben 1 millió, később összesen 100 millió dollárt (166 millió-16,6 milliárd forintot) is kereshet.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
VERTU
Reagan
Liba
Dubaj
|

















