luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Agglegényeket árvereznek elCímkék: árverés, agglegény, Kazahsztán A teremtés koronáinak legígéretesebb nőtlen példányaira lehet licitálni a kazahsztáni Karagandában, ahol immár másodszor rendezik meg az agglegényárverést. A kikiáltási ár 700 ezer forintnak megfelelő tenge. A jelölteknek szigorú előzetes válogatáson kellett részt venniük, s mindössze heten bizonyultak méltónak arra, hogy kalapács alá kerüljenek. Többségük 21 és 45 év közötti.
Mind a nyolc jelölt előzetes tanfolyamon vett részt, elsajátítandó némi illemtant, csiszolt beszédmodort és ízlést. Az árverés során az agglegényeknek több versenyszámban is meg kell mérkőzniük. Ezek egyike a kommunikációs megmérettetés, amelyből az kerül ki győztesen, aki a legtöbb hölgy telefonszámát gyűjti össze. A jelöltek bemutathatják, miként jeleskednek a konyhában, hiszen egy agglegénynek egy romantikus éjszaka után finom reggelivel illik kedveskedni kedvesének. A legényeknek számot kell adniuk ének- és tánctudásukról is, valamint verseket kell szavalniuk. A kikiáltási ár 500 tenge, azaz közel 700 ezer forint. Kölcsönös szimpátia esetén az agglegényeknek az értük a legtöbbet kínáló hölgy rendelkezésére kell állniuk egy éjszaka erejéig. Az agglegényárverést másodszor rendezik meg Karagandában. Az első licitálást 2005-ben tartották, amikor a válogatáson méltónak talált hivatalos jelölteken kívül "gazdára", pontosabban "gazdasszonyra" talált még négy önkéntes férfiú. A legkapósabb agglegény 35 ezer tengéért, vagyis 49 ezer forintért kelt el. MTI-Deluxe Magazin
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
VERTU
Reagan
Liba
Dubaj
|

















