luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Óránként 3 ezer forint az élet áraA közismertség és a vagyon gyakran nem csak a sikert, hanem a rosszakarók személyében a fokozott veszélyt is magával hozza. Dr. Lázár László, az egyik legjobban képzett magyar testőr arról mesélt, mennyiért, hogyan és kikkel védhetjük meg magunkat, ha gazdagok vagyunk. A merényletek és emberrablások korában a milliomosok számára kevés többet érő dolog van a biztonságnál, amelynek biztosításáért egyesek bármekkora összeget hajlandóak kifizetni. A potenciális áldozatok, vagyis főként sztárok, gazdagok és politikusok számára az egyik legnagyobb biztosíték a testi épségre a jó testőr alkalmazása, vagy egy megfelelő biztonsági csapat felállítása. Az elit testőr, illetve testőrök alkalmazása igazi luxus, hiszen a minőségi kiképzést, a kifogástalan referenciamunkákat, a tudást meg kell tudni fizetni. Egy ütőképes védelmi csapat felállításához azonban nem kell feltétlenül külföldre mennünk, hiszen Magyarországon ugyancsak találhatunk nemzetközi viszonylatban is megfelelően képzett testőröket. Olyannyira, hogy ma már a világ számos pontján dolgoznak magyarokkal. Fejlődés és kapcsolatépítés Persze nem mindig volt ez így. Dr. Lázár László személyvédelmi szakember azt mondja, Magyarországon a rendszerváltás után még gyerekcipőben járt a testőrszakma. "Én például eredetileg távközlés-technikai műszerész vagyok. Diplomázás, majd másfél éves katonai szolgálat után jelentkeztem a belügyminisztériumba." A biztonsági szakember rendőrként "végigcsinálta" a két pápalátogatást is. "Nem tetszett, így elmentem egy magánkézben lévő biztonsági céghez." Akkoriban, ha jó felépítésű, sportos testalkatú volt valaki, szakmai képzés nélkül is beállhatott ügyfelet védeni, meséli a jiujitsu és a katonai közelharc mestere, aki ma az Israeli Operation Security Academy vezetője. Dr. Lázár László 1994-ben megnyerte az első hazai testőrbajnokságot. A háromnapos verseny számai között gépkocsivezetés, lövészet, önvédelem, elmélet, szituációs gyakorlatok, 500 kérdéses tesztlap (biztonságtechnikai, lőelmélet, jogismeret, gazdaságtan kérdésekkel) is szerepelt. Ezt követően sorra érkeztek az ajánlatok. "Adódtak lehetőségek, így kimentem külföldi képzésekre. Szépen lassan elkezdtem képezni magam, közben rájöttem a hiányosságaimra" - állítja az akkor 26 éves testőr. A férfi egyre több embert ismert meg kint, leszerelt katonatiszteket, FBI-osokat, Navy Seal és terrorelhárító GSG9 kommandósokat. Ő maga is kapott FBI-kiképzést, igaz mikéntje nem publikus. "Annyit elárulhatok, hogy egyfajta terrorista-metodikát adtak át nekünk" - osztotta meg végül a szakember, hozzátéve, hogy ezzel a megszerzett tudással lehet sajnos ártani is, hiszen van, aki pénzért átállt a másik oldalra. Dél-Afrikában például belefutott már az angol SAS legkomolyabban képzett kommandósaiba a "túloldalon". Egyszer együtt dolgozott az izraeli nagykövetség biztonsági embereivel, így ennek a kapcsolatnak köszönhetően kijutott Tel-Avivba. Egy évig volt kint, nyelvet tanult, kibucban dolgozott, majd végül részt vett egy katonai programban. Innen egyenes út vezetett egy tízhetes sivatagi kiképzéshez. Durva napok homokban, vízben Ma már László is vezet kőkemény kiképzéseket Izraelben, az itt végzettekről készül egy nagyon komoly szakmai anyag, amit továbbadnak a külügynek, így aki átlép bizonyos határokat, akkor pontosan tudják, milyen múlttal rendelkezik. Egy profi testőr többlépcsős, átfogó kiképzése mintegy 4-5 évig tart, és az összköltsége legalább 5 millió forintra is rúghat. Ez nem kis összeg, de cserébe például olyan izraeli oktatók "keze" alatt tanulhatnak, mint volt titkosszolgálati emberek vagy Uzi Ben Yitsak dandártábornok, aki a hatnapos háborúban vezette Egyiptom ellen az izraeli haderőt. Kezdésként egy alapfokú orvosi igazolás és az IQ-teszt, valamint a személyiségi, pszichológiai teszt elvégzése szükséges. Magyarországon is sokan kiesnek a rostán, de sokan mégis a Golán-fennsík tetején tartott gyakorlati kiképzés során véreznek el. Szó szerint.
"Itt ugyanis a feladatoknál akár 3-4-en vannak egy ellen, szabályosan szétverik egymást az emberek. Általában a legkeményebbek szoktak itt pszichésen megrogyni." Volt, aki elájult, akadt, akinek a combizma robbant szét, de nem adták fel. A szakember azt is elárulta, azok az emberek jobban hajtanak, akik hátrányos körülmények közül jönnek. Merülnek, fegyveres kiképzést kapnak, vezetési, vízi mentési, robbantási gyakorlatokat hajtanak végre, 45 perces szintidővel, 28 kilós menetfelszerelésben másznak hegyet akár 53 fokban is. Aki azt gondolná, ezt csak férfiak bírják ki, téved, László nőket is kiképez, sőt, szereti is alkalmazni őket, mert adott helyzetekben szükség van rájuk. "Nem mindig a testi fölény a lényeg, a belső gyűrűben, ahol a menekítés folyik, oda tényleg a legerősebb embert tesszük, hogy ha kell, meg tudja emelni az ügyfelet." A külső gyűrűben viszont a nők már tudják viszonozni a tüzet, jobban figyelnek a részletekre. Ezt egy brit teszt is igazolja, ahol profi testőrök titokban bekamerázott fogadásra vitték a védett ügyfeleiket. A felvételek azt bizonyították, hogy az alulöltözött, bevont bombázók mindegyik férfitestőr figyelmét súlyos másodpercekre vonták el. A védett személyek nem mindig felnőttek. "Bébitestőröket is képezünk, akiknek a pelenkázás és az etetés sem jelent gondot." Ők az alap mellett dajkaképzést is kapnak. Arra a kérdésre, hogy van-e erre ma igény Magyarországon, a szakértő azt felelte, a vállalkozók körében van. Van olyan megnevezni nem kívánt, ismert ügyfele, aki nemrégiben megnyert egy milliárdos beruházást, a konkurencia pedig azonnal megfenyegette a családot. Miután a rendőrség semmit nem tudott tenni, felvettek egy bébitestőrt, aki természetesen a megbízónál van elhelyezve. Sokan a végzettek közül Angliába mennek, ahol 1 millió forintos díjazást kapnak.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t
Milan
DiVino
|

















