Kínai milliomos perli Sharon Bush-t

Címkék: Kína, Bush, per, bíróság, botrány

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Bajban vagy George W. Bush egykori sógornője. Sharon Bush-t egy korábbi vőlegénye, egy közel 80 éves kínai milliomos azért perelte be, mert a nő a felbontott jegyesség után nem adta vissza a 300 ezer eurós eljegyzési gyűrűt.

Komoly bírósági csatára készül a 78 éves, kínai származású milliomos, ifjabb Gerald Tsai. A nagytőkés egykori menyasszonyával fordult szembe, akit most bíróság elé is citált. A vádak szerint Sharon Bush nem adta vissza Gerald Tsainak azt a gyűrűt, amivel az idős ember annak idején eljegyezte őt.

Régi szép idők

Az 55 éves nő, aki egyébként George W. Bush volt sógornője (Neil Bush exneje), egy 11 karátos gyémánt eljegyzési gyűrűt kapott akkori szerelmétől. A pereskedő egykori szerető azt állítja, közel 167 ezer euróért vette a hatalmas, sárga színű, négyszögű drágakővel ékesített ékszert New Yorkban, a Fifth Avenue-n.

A 2006 októberére tervezett esküvő egy másik, Gerald Tsai számára igen fontos momentummal egyetemben végül elmaradt. Az eljegyzés felbontása után ugyanis Sharon Bush nem adta vissza az igen értékes eljegyzési gyűrűt.

A kínai milliomos, számos hasonlóan gazdag társával ellentétben mindezt olyannyira fájlalja, hogy akár a bíróságon is hajlandó megküzdeni a pazar ékszerért.

A tét ráadásul nem is 167 ezer euró (43,6 millió forint), amennyibe a gyűrű a Saks-nél került, hanem 300 ezer euró (38 millió forint). Ennyivel emelkedett legalábbis Gerald Tsai szerint az eltelt hónapokban az ékszer értéke.

A felperes arra hivatkozik, hogy csakis a tervezett házasságkötésre való tekintettel vette meg a gyűrűt. Az idős úr állítja, volt menyasszonyával megállapodtak, ha esetleg szakítanak, visszakapja, ám később hiába kérte nyomatékosan a nőt, adja vissza, nem járt sikerrel.


Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Dubaj

Dubaj

Dubajé a világ legmagasabb lakóépülete

A világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burdzs Kalifa mellett Dubajé a bolygó legmagasabb lakóépülete.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5