Kilenc tehenet ért Nicole Kidman fürdőruhája

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Közel félmillió forintnak megfelelő svéd koronáért árverezte el szombaton egy svéd jótékonysági szervezet Nicole Kidman fürdőruháját. A bevételből kilenc tehenet vásárolnak szegény indiai családoknak.

Több mint 16 ezer svéd koronáért, vagyis 457 ezer forintért árverezte el szombaton egy svéd jótékonysági szervezet Nicole Kidman hollywoodi filmsztár fürdőruháját. A dél-svédországi Eslöv egyik áruházában napokon át kiállították a fürdőruhát, amelynek tulajdonosa egy bizonyos Zlatko Nedanovski volt. 

A fürdőruhát egy svédországi uszodában felejtette

A licit szervezőjének reményeit jóval felülmúlta az árverés eredménye, mivel azzal számolt, hogy mintegy 9000 koronát, azaz 255 ezer forintot tud majd összegyűjteni.

Nedanovski akkor jutott a ruhadarabhoz, amikor Nicole Kidman 2002-ben a Lars von Trier rendezte Dogville című filmet forgatta Svédországban. Az ausztráliai színésznő az úszás megszállottja, aki a szenvedélyének hódolva, egy egész uszodát bérelt ki Vanersborg helységben.

Az egyrészes fekete fürdőruhát a filmsztár egyszerűen ottfelejtette, amikor elutazott.

Az uszoda személyzete megtalálta és átadta egy helyi rádiónak, amelytől Nedanovski annak idején 5500 koronáért, vagyis 156 ezer forintért vásárolta meg. Most az Erikshjalpen svéd jótékonysági szervezetnek ajánlotta fel. 

A híresség egykori fürdőruhájából befolyt bevételből kilenc tehenet vásárolnak, amit szegény indiai családok között osztanak szét.


MTI-Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Dubaj

Dubaj

Dubajé a világ legmagasabb lakóépülete

A világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burdzs Kalifa mellett Dubajé a bolygó legmagasabb lakóépülete.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5