luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Sötét, forró éj HűvösvölgybenCímkék: kreáció, ChocoLate Night, Choco, étterem, séf Egy mindössze hat alkalommal megrendezésre kerülő programsorozat indult a Choco Restaurantbarban a hétvégén. A ChocoLate Night-on a hangulat, a fények és a koktélok egyaránt a csokoládé jegyében születtek. Welcome drinkkel a kézben aztán feltételenül érdemes körülnézni, főleg annak, aki először jár a helyen. Mi is ezt tettük, megcsodáltuk a pult egyedi barna üvegcsempe borítását, a színeket, fényeket, illetve a csorgatásos technikával készült padlót, mely - mint később megtudtuk - magának a tulajdonosnak a munkája. A szomszéd bárszéken egyszer csak dalra fakad valaki, akiről eddig azt hittük, egy vendég a sok közül, teljes a bár-hangulat. A ChocoLate Night egy mindössze hat alkalommal megrendezésre kerülő partisorozat. Helyszíne az a Choco, mely nappal és este étterem, éjszaka pedig hangulatos bár, olyan, ahol élőzenére és dj-k produkciójára érzi magát jól a vendégsereg. A koncepcióról az ötletgazda étteremtulajdonost, Gubcsó Balázst kérdeztük, aki elmondta, hogy az estek, akárcsak az étteremnek az a célja, hogy a csokoládékultúrát terjesszék Magyarországon. Meg szeretnénk ismertetni a vendégeinkkel, hogy a csokoládénak milyen sok felhasználási módja létezik, mondja Gubcsó. Ebben segít a belga csokoládé akadémián végzett Farkas Sándor séf, valamint az általa kreált ételkülönlegességek. Elérhető árakkal dolgoznak, miközben ételeikben az ínyenceknek megfelelő színvonalra törekednek - csokis és hagyományos fogásokban egyaránt. Érdekes, hogy a környéken lakó sok külföldi számára külön magyar nemzeti összeállítás szerepel az étlapon, de innen főleg a magyar vendégek választanak. Ugyanakkor észak-amerikai vendégeik máshogy már nem is eszik a klubszendvicset, csak az általuk kínált, speciális chilis csokis mártogatóval A tulajdonos szerint van egy réteg, melyet könnyebben el lehet érni egy bulival, mint a hagyományos éttermi koncepcióval, őket is várják ezekre az estekre. A dj-k is a bárzene hangulatot követik chillout, downtempo vagy éppen nu jazz lemezeikkel, természetesen az ének- zongora élőzene is ilyen. Gubcsó Balázs elárulta, hogy tavasszal jelenik meg az első Choco cédé, rajta olyan magyar és külföldi zenék, melyek ehhez a kultúrához kapcsolódnak. Nem látja értelmét annak, amikor egy rendezvénysorozatot a végtelenségig húznak, ezért a ChocoLate Night-ot eleve csak hat alkalomra tervezték. Aki kíváncsi rá, annak március elejéig valamelyik szombaton el kell hozzájuk látogatni, utána ugyanis más programjaik lesznek. Annak, aki nyugodtan szeretne étkezni, azt ajánljuk, egyen tizenegy előtt, mert utána egészségtelen is, meg aztán a buli is beindul. Vétkezni persze később is lehet, akár a külön fehér és barna csokiszökőkúttal, de a konyha is hajnalig üzemel, az étlapról előző cikkünk segítségével is válogathatnak. Deluxe Magazin
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
VERTU
Reagan
Liba
Dubaj
|


















