luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Rolexet reklámoz a hercegnőModellnek állt II. Erzsébet királynő egyik unokája. A lovaglóbajnok Zara Phillips 100 ezer fontot és három órát kap, amiért a Rolex márkanevet erősíti. II. Erzsébet unokáival előszeretettel foglalkozik a brit sajtó, de nem mindegyikük magánéletével vonja magára a figyelmet. Zara Phillips, Anna hercegnő lánya legalábbis biztos nem.
Az 1981-ben született kékvérű többnyire sportolói karrierjével kerül címlapokra, hiszen az öröklési rangsorban a 11. helyen álló királyi unoka rendszeresen győzedelmeskedik díjugrató versenyeken. A 2005-ös Európa-bajnok és a tavalyi világbajnok azonban nem csak a sportrajongók tetszését vívja ki, hanem a luxusgyártókét is, legalábbis a Rolexét. Az óragyártó ugyanis a szőke szépséget kérte fel legújabb arcának, akinek a reklámkampány elvállalásáért cserébe 100 ezer fontos, vagyis 45 millió forintos díjazást ajánlott. Zara Phillips emellett három Rolex órát is kap a státusszimbólum számba menő karórák népszerűsítéséért. A luxusórát viselő arisztokrata modellről az első képek az amerikai Vanity Fairben láthatók, amelyeken Zara lova, Toytown társaságában látható, akivel a 2006-os világbajnoki győzelmét aratta. A szőkeség csuklóján látható egyike a három, extra fizetségként kapott modellnek. Az Oyster Perpetual Lady-Date ára egyébként nem kevesebb, mint 6 ezer font, azaz 2 millió forint. Anna hercegnő lánya korábban nagy port kavart reklámarcként való debütálásával. A fiatal lány ugyanis két évvel ezelőtt már rábólintott a Land Rover ajánlatára, ezzel ő lett az első királyi sarj, aki "eladta" magát egy márkának. A lány, aki egy angol rögbijátékos, Mike Tindall menyasszonya, állítólag azért vállalja a felkéréseket, hogy részben ezzel finanszírozhassa hét lovának fenntartási költségeit, évi mintegy félmillió fontot, vagyis több mint 174 millió forintot. Deluxe Magazin
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
VERTU
Reagan
Liba
Dubaj
|

















