Féláron ehetünk libamájat és bélszínt

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Február hetedikén újra megrendezik a Torkos Csütörtököt. Féláron ehetünk kedvenc éttermünkben, vagy próbálhatunk ki új helyeket.

Az immár hagyományosnak számító kezdeményezésre idén február hetedikén kerül sor. A felhíváshoz csatlakozott éttermek ezen a napon 50 százalékos áron kínálják a la carte ételeiket, illetve Torkos Csütörtök menüsorukat. Ráadásul az idén csatlakozott 1008 étteremben az italfogyasztás is feleannyiba kerül, mint máskor.

Ilyenkor egy nagy adag steak sem számít kihágásnak

A kezdeményezés két éve indult 500 csatlakozott étteremmel, az új alapja egy régi farsangi néphagyomány. A torkos csütörtök ugyanis a böjt kezdete után van, mégis engedélyezett a hús fogyasztása, sőt, egyes helyeken a torkoskodás is. Olyannyira jól sikerült a hagyomány felelevenítése, hogy a legtöbb vendéglő ilyenkor telt házzal üzemel, érdemes jó előre helyet foglalni.

Sokan látogatnak meg ilyenkor olyan éttermet, amit máskor nem engedhetnek meg maguknak, mások tőlük távol lévő helyeket keresnek fel. Összeállításunkban néhány színvonalas budapesti étterem mellett vidéki vendéglátóhelyeket is találnak, a feltüntetett árak az eredetiek, nem a kedvezményesek.

A Lázár vendéglője étlapjáról mi magyaros ételt választanánk, a Bukhara bárban viszont biztosan ennénk  üzbég nemzeti ételt, a Plov 1390 forint. A Cafe Pierrot-ban megkóstolnánk a roston sült balatoni fogast grillezett királyrákkal, tejszínes kapormártással, rizstortán tálalva, karottával és cukkinivel. A Chez Daniel étterem franciás ízeit csak ajánlani tudjuk, ha valaki egy jól elkészített lazacra vágyik, itt torkoskodjon.

A Normafa Grillben ennénk egy jó steaket: a 300 grammos Pfeffersteak (új-zélandi hizlalt hátszín) pórés burgonyatortával és grillezett zöldségekkel 4690 forintba kerül. A keleti ízek kedvelőinek a Rickshaw éttermet és szusibárt javasoljuk, míg az hazánkban lakó indiaiak szerint is autentikus Shalimar étteremben a vegetáriánus finomságokat is megkóstolnánk.

Mennénk persze vidékre is, a Villa Medicibe Veszprémbe, vagy a Szidónia Rosengarden éttermébe Röjtökmuzsajra, ahol a lazacfilé briós kéregben sáfrányos tormamártással és fekete tésztával eredeti áron 3490 forint.

Ajánljuk még a Kék Duna Wellness Hotel Ráckeve éttermét vagy a Kalamáris vendéglőt Pécsett, ahol libamájat ennén, például almával sült libamájat zsírjábal, szezámmagos burgonyapürével melynek ára kedvezmény nélkül is csak 1850 forint. Az éttermek teljes listáját a kezdeményezés hivatalos honlapján, találják.


Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Dubaj

Dubaj

Dubajé a világ legmagasabb lakóépülete

A világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burdzs Kalifa mellett Dubajé a bolygó legmagasabb lakóépülete.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5