A világ legnagyobb épülete

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Az alapterületet figyelembe véve a Crystal Island (Kristálysziget) lesz a világ legnagyobb épülete, a monumentális alkotás Moszkvában fogja uralni a városképet. Harmincezren lakhatnak majd a 688 milliárd forintból felhúzott épületben.

A brit építész, Norman Foster által irányított Foster + Partners cég már nem egy esetben megmutatta, hogy mit tud nagy épületekkel kapcsolatban. Például amikor megtervezték a Pekingben idén nyitó új repülőteret, mely a legnagyobb lesz a világon. Most egy újabb nagy dobásra vállalkoztak, arra, hogy megalkotják a világ legnagyobb épületét.

Sziget a szigeten, város a városban

A Crystal Island (Kristálysziget) Moszkvában áll majd, a tervek szerint 4 milliárd dollárból (688 milliárd forintból) építik meg. A "város az épületben" koncepcióra öt évet kell várnunk, a hatalmas szerkezet alapjának nagysága 2,5 millió négyzetméter, amivel ott a helye a Guinness rekorderek között.

A város koncepcióba természetesen beletartoznak az olyan kulturális épületek, mint a múzeumok, a színházak és a mozik, ahová rengeteg kulturális eseményt terveznek. Kiállításokon és előadásokon szórakozhat majd az itt élőkön és a moszkvaiakon túl az a rengeteg turista, akik a 3000 hotelszobát megtöltik majd.

900 lakást terveznek az épületben, munkahelyek, boltok, bevásárlóközpontok, valamint egy 500 személyes külön nemzetközi iskola várja az ide költözőket. A teljes egészében légkondicionált épületet egy nagy park veszi majd körül, hogy az itt élők ne szakadjanak el természetes környezetüktől. Mindennek köszönhetően alighanem Moszkva olyan új attrakciója lesz, mely nem csak a helyieket, de a máshol élőket is vonzani fogja.

A Kristálysziget 450 méter magas lesz, 30 ezer embernek ad majd otthont, tornyából az egész városra gyönyörű kilátás nyílik, fekvése miatt pedig mindenhonnan jól látszik majd. A tervezés egyik legfontosabb eleme az energiagazdálkodás, ezen a területen előnyt élveznek a megújuló, és hátrányt a szénalapú energiaforrások, nagy hangsúlyt kap a napenergia használata. A hatalmas épület, vagy inkább városrész a Kremltől délre mindössze 7,5 kilométerre, egy szigeten épülhet meg, ha a döntéshozók is úgy akarják.


Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Dubaj

Dubaj

Dubajé a világ legmagasabb lakóépülete

A világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burdzs Kalifa mellett Dubajé a bolygó legmagasabb lakóépülete.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5