Hogyan készül a whisky?

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Whisky-s élményeiről, kedvenc fajtáiról a gyakorlott whiskyivó valószínűleg percekig képes lenne egyfolytában mesélni, azt azonban már kevesebben tudják, hogy miként is készülnek ezek a népszerű párlatok. A whisk(e)y előállítása lépéről lépésre.

Akármilyen whisk(e)y-ről legyen is szó, annyi bizonyos, hogy a fő alapanyaga valamilyen gabona, amihez élesztőt és vizet adnak. A gyártási technológia természetesen átalakult az idők folyamán, a hagyományos módszerek mellett ma már persze a modern technológiák sem hiányozhatnak a főzdékből.

A malátawhisky készítése

A malátawhisky-k készítésének első lépése, hogy az árpát tiszta forrásvízbe áztatják, majd állni hagyják néhány napig, miután a víz felszívódott. Ezután az árpamalátát tőzegfüstön megszárítják, majd a lepárlóba szállítják. A következő lépés az őrlés, aminek során az őrleményt forrásvízzel keverik, majd felmelegítik.

Az erjesztés elengedhetetlen része a whiskygyártásnak

A pépet ezután visszahűtik, és hatalmas kosarakba vagy kádakba téve hozzáadják az élesztőt. Megkezdődik az erjedés folyamara, aminek során a cukorból alkohol lesz. Körülbelül két nap alatt 8 százalék alkoholtartalmú folyadék képződik.

Az erjesztést követően jöhet a desztillálás, a lepárlóüstökbe általában kétszer kerül a folyadék. Ilyenkor a rézüstökben felforrósítják a főzetet, ami gőzzé alakul, és lecsapódik a kondenzátor falára. Az első desztillálás során körülbelül 20 százalékos alkoholtartalmú folyadék képződik, a második desztillálás során ez tovább emelkedik.

Ezután következik a whiskygyártás talán legfontosabb része: az érlelés. Az ekkor még áttetsző szesz hordókba kerül, skót whisky esetében ez újonnan kiégetett tölgyfahordót jelent. Minimum három évig (és egy napig) érlelik, ekkor nyeri el végső karakterét. Évente körülbelül a hordó tartalmának 2 százaléka elpárolog, ez az "angyalok jussa", amiért vigyáznak az érlelődő italra.

A gabonawhisky előállítása

A gabonawhisky más alapanyagokból készült, mint a malátawhisky, de azért általában tartalmaz valamennyi árpamalátát, mivel ebben van csak meg egy erjedéshez szükséges enzim. Jórészt azonban búza vagy kukorica az alapanyag.

A gabonalepárlókban nem hagyományos, rézből készült üstöket használnak, hanem hatalmas, 20 méter magas lepárlótornyokban folyik a desztillálás. Az előbb említett lépések itt is hasonlóan történnek, de a mennyiségből adódóan nem annyira hagyományos, mint ipari méretekben. Az alapanyagot ugyanúgy csíráztatják, kiszárítják, megőrlik, majd a forrázás után erjesztőkádakba teszik. Ezután következik a kétszeri lepárlás, illetve az érlelés.

A kevert (blended) whisky készítése

A kevert whisky-k minősége egy gyakorlott szakember, a Master Blender tapasztalatán és ízlésén múlik, ő az, aki tudja, mit kell ahhoz összekeverni, hogy az adott ital mindig ugyanolyan színű, karakterű legyen. Ezek a receptek természetesen minden gyárban titkosak, csak a mester és tanítványa (a Blender) ismerik őket.

A keverés azzal kezdődik, hogy a kiválasztott whisky-ket a hordókból nagy tartályokba öntik, ahol összekeverik őket, majd vizet adnak hozzá, hogy olyan alkoholtartalma legyen, amit a törvény megenged. A kevert italt leszűrik, hogy tiszta és csillogó legyen, ezután pedig mehet is a palackozóba.

A lepárlás az egyik legfontosabb mozzanat 

Érdemes tudni, hogy a skót kevert whisky-k esetében a címkén feltüntetett kor, azaz az érlelési idő a házasítás során felhasznált legfiatalabb whisky érlelési idejét mutatja, a legidősebb összetevő életkora ugyanis titkos adat.

Az ír whiskey előállítása

A skóthoz képest nagy különbség, hogy az ír whiskey alapanyaga nem csak csíráztatott árpa (vagy más gabonaféle), van benne malátázatlan rész is. A csíráztatás után itt a szárítás következik, de nem tőzegen, hanem zárt kemencében, ezért a folyadék nem kap olyan erős, füstös aromát.

A szárítás után következik az őrlés, az őrleményt tiszta vízzel keverik el, és már jöhet is az erjesztőkád, ahol pár nap után meg is jelenik a kis alkoholtartalmú oldat.

A következő lépés itt is a lepárlás, az ír whiskey esetében háromszor, minden alkalommal újabb tisztaságú fokot elérve (low wines - feinst - spirit).

A desztillálás után jöhet az érlelés, az ír whiskey-k attól kapnak plusz zamatot, hogy hordóikban előzőleg sokszor portóit vagy sherry-t tároltak. A folyadék itt jellegzetes aromát és színt kap, majd az érlelés végén óriási dézsákba öntik, hígítják, aztán palackozzák. Az írek "házasítják", nem pedig keverik a különböző whiskey-ket.


Deluxe Magazin

 

 

 

2 komment

 

Ajánljuk még:

Tartósan munkanélküli férfi tartós párkapcsolatban

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kokó | 2010. április 14., szerda 10:22:46

Már évek óta nem csak az ír whiskey kerül boros-likőrös hordókba, hanem sok scotch is; pl. OBAN

xcerazes | 2009. december 10., csütörtök 22:59:03

"Érdemes tudni, hogy a skót kevert whisky-k esetében a címkén feltüntetett kor, azaz az érlelési idő a házasítás során felhasznált legfiatalabb whisky érlelési idejét mutatja, a legidősebb összetevő életkora ugyanis titkos adat." egyáltalán nem titkos adat. ez a kereskedelem tisztasága miatt szükséges és betartandó. nem rossz cikk, lehetett volna bővebb is :]

Legfrissebb

Luxusstop

Luxusstop

Pénzköltési tippek zsugori milliárdosoktól

Sokszor a világ leggazdagabb emberei olyan takarékosan élnek, ami túlzásnak tűnhet.

Oktatás

Oktatás

Majdnem Forma-1-es BMW-élmény a Hungaroringen

Szeptemberben harmadik alkalommal látogat Magyarországra a BMW speciális vezetéstechnikai képzése.

Soling

Soling

Európa-bajnok lett a magyar vitorlás csapat

A többszörös Masters-világbajnok Wossala György 2008 után másodszor nyert Eb-t.

Pokerdoboz
Több teremmel PKR

Több teremmel PKR

Szülinapjára verzióváltást kapott a népszerű online terem, vannak benne jó újítások.

Top5