luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Prima Primissima: Mezey Katalin író, költőCímkék: díj, Prima Primissima, Magyarország, Mezey Katalin Mezey Katalin a kortárs irodalom, azon belül is a fiatal szerzőkre kiemelt figyelmet fordító Széphalom Könyvműhely alapító vezetője. Az 1963 óta publikáló író, költő szerint két ember között a legrövidebb út még ma is a vers, ezért a költő nélkülözhetetlen szerepet tölt be. Mezey Katalin munkásságát József Attila-díjjal, és Arany János-jutalommal is elismerték. 1943. május 30-án született Budapesten. Dolgozott tanárként is, de 1963 óta rendszeresen publikál. Írt cikkeket, verseket, mesét, regényt, hangjátékokat és színpadi műveket is. 1964-től két éven keresztül általános iskolai tanár volt, 1970-től újságíró, a rendőrileg elkobzott Kísérlet című irodalmi folyóirat szerkesztője. 1970-től 1977-ig a Népművelés, 1977-től 1981-ig a Szovjet Irodalom, 1983-től 1988-ig a BSZV Híradó munkatársa.
"Manapság nagy a szerzők kiszolgáltatottsága, mert semmilyen eszköz sincs a kezükben. A kiadók bármikor elállhatnak egy-egy mű megjelentetésétől, a könyvről szóló első szerződés gyakran eleve úgy szól, csak akkor adják ki a kötetet, ha állami támogatást kapnak rá, s a ritka kivételtől eltekintve nem kapnak előleget szerződésükre" - mondta a kiadás nehézségeiről Mezey. Tudomása szerint Nyugat-Európában is csak mostanra vált általánossá, hogy a szerzők a megjelenéstől függetlenül előleget kapnak a kiadóktól. Az Írók Szakszervezetének kezdeményezője, 1987-től 1992-ig titkára, majd főtitkára. Az Írószövetség elnökségi tagja, 1990-től 1993-ig a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája ügyvivője, 2004. óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja. Az Írók Alapítványa kuratóriumának elnöke. Mezey Katalin főbb művei: Amíg a buszra várunk (versek, 1970), Anyagtanulmány (versek, 1977), Zöld vadon (elbeszélések, 1979), Csutkajutka meséi (mesék, 1983), Élőfilm (regény, 1984), Újra meg újra (versek, 1985), Lyukak az osztálykönyvben (ifjúsági regény, 1986), Kivala Palkó Nemlehet-országban (meseregény, 1987), Levelek haza (regény, 1989), Szárazföldi tél (válogatott versek (1991), A két egyforma királyfi (színművek, 1994), Again and Again (válogatott versek angolul és magyarul, 1995). 2002-ben jelent meg Párbeszéd című verses kötete. "Erős kohéziójú, szigorúan szerkesztett, egységes könyv. Mély, bensőséges, igaz művészet. Igazi líra" - írta a verseskötetről Nagy Gábor. Ebben a kötetben szerepel a sikertelen emberi kapcsolatot tömören összefoglaló, Búcsú című verse: "Nem ami fáj most: ne a búcsút, / bocsásd meg nekem a kezdetet, / hogy elfogadtam ajándékodat, / noha tudtam, rossz címre érkezett." A kötetben szereplő versek többségét - írja róla Nagy Gábor - a valakihez odafordulás, valakihez szólás jellemzi - nem mindig a megszólítás, de mindig az emberi megszólítottság attitűdjével. 2007-ben Holdének és más versek címmel gyerekeknek szánt kötete jelent meg, melyben a gyerekeket tanítja játékosan az élet- és versszeretetre. Munkásságát 1985-ben Füst Milán-jutalommal, 1990-ben IBBY-díjjal, 1992-ben Greve-díjjal, 1993-ban József Attila-díjjal, 1996-ban Arany János-jutalommal ismerték el. 2000-ben Forgács Pál-díjat kapott, 2001-ben Az Év Könyve-díjat, 2003-ban Artisjus Irodalmi Díjat. Deluxe Magazin
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
VERTU
Reagan
Liba
Dubaj
|

















