Prima Primissima: Kévés György építész

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Kévés György építész nevéhez olyan nagyszabású projektek fűződnek, mint a budapesti Széchenyi Fürdő rekonstrukciója, vagy a józsefvárosi Orczy Fórum megvalósítása. Az építész ma is aktív: tervezőként és tanárként egyaránt dolgozik. Határozott elképzelése van az építészek képzéséről, szerinte nem csak művészeket, tervezőket kell nevelni, hanem üzletembereket is.

Kévés György 1935. március 20-án született Ősiben. 1959-ben végzett a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán, 1961-1983 között az ország legnagyobb állami tervezőirodájának, az Ipartervnek volt vezető tervező-építésze volt. 1964 óta magánpraxist is folytat feleségével, Földvári Éva építésszel. 1983-1985 között "Studió R" építészeti tervezőiroda alapítója és igazgatója volt. 1987. és 1992. között KÁVA Építésziroda igazgatója.

1992-ben feleségével és munkatársaival - Kovács András és Bárdi Tibor építészekkel - magánirodát alapítottak. A Kévés és Építésztársai Rt. az elmúlt években számos jelentős városrendezési és magasépítési munkát végzett.

Elsősorban nem építőművésznek érzi magát elsősorban, mert mint tervező és mint kivitelező is végigviszi azokat az épületeket, amelyeket megálmodott. "Fél életemet melósok között töltöm" - mondta az MTV-nek adott interjúban. Ideálisnak a XIX. századi építészek - köztük Hauszmann Alajos - munkáját tartja, akikre az volt a jellemző, hogy végigkísérték az épületek születését.

Jelentősebb megvalósult épületei: az esztergomi Művelődési Ház, a fővárosi Siemens Számítógép Központ, a budapesti Széchenyi Fürdő rekonstrukciója, és a nyíregyházi Repülőgép Múzeum. Nevéhez fűződik a józsefvárosi Orczy Fórum megvalósítása: a 15 év alatt lezajlott 14 milliárd forintnyi beruházás során 63 ezer négyzetmétert építettek be áruházakkal, szállodákkal és az új lakásoknak otthont adó házakkal.

Kévés György Kossuth-díjat kap

A 60-as évektől családi házakat tervezett, amelyek teraszos felépítésükkel harmonikusan illeszkednek a budai hegyek és a város környezetéhez. 1970-ben tervező csapatával konstruált egy acélvázas, könnyűszerkezetes építészeti rendszert, amellyel számos közösségi épületet, elsősorban iskolákat valósítottak meg. Ezek az épületek tiszta szerkesztési elveikkel és racionális alaprajzi elrendezésükkel kiemelkedő példái a 70-es évek magyar építészetének.

1963-1976 között a Budapesti Műszaki Egyetem meghívott oktatója volt, 1974-től tíz éven keresztül között tanított a Magyar Építőművészek Szövetségének Mesteriskoláján. 1981-ben, '83-ban és '91-ben a St. Louis-i Washington Egyetem vendégelőadójaként tanított. A világhírű építész, az amerikai Udo Kultermann professzor az alábbiakat írja róla:

"Kévés György munkássága erős hangként jelenik meg a nemzeti identitás építészeti megnyilvánulásai között, s egyúttal kreatívan járul hozzá a nemzetközi kortárs építészethez is." Tagja a Magyar Építőművészek Szövetségének és a Budapesti Építész Kamarának. 1973-ban Ybl-díjat kapott, 1986-ban pedig Építészeti Nívódíjat. 2007-ben Kossuth-díjat kapott. 2001-ben az International Construction Award aranyszobrát vehette át, 2006-van Diamond Eye Awarddal tüntették ki Párizsban.



Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Dubaj

Dubaj

Dubajé a világ legmagasabb lakóépülete

A világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burdzs Kalifa mellett Dubajé a bolygó legmagasabb lakóépülete.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5