Egy francia Budapesten

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Mindig érdekes dolog megtudni, hogyan vélekedik egy hazánkban élő külföldi az itteni életről, mi a véleménye Magyarországról. Sorozatunkban annak próbálunk utánajárni, milyen éttermekbe járnak, hogyan töltik szabadidejüket a Budapesten élő külföldi cégvezetők. Elsőként Joris Amilhat urat, az UHT kommunikációs ügynökség francia ügyvezető igazgatóját, valamint feleségét, Caroline-t faggattuk a La Petite Francaise delikátüzletben.

Interjúalanyom kifejezett kérése volt, hogy ezen a helyen találkozzunk, bár jómagam is frankofón beállítottságú vagyok, bevallom, csak felületesen ismertem a helyet, de egy pozitív élménnyel lettem gazdagabb.

Mióta élnek Budapesten?

2005 tavaszán érkeztünk Budapestre feleségemmel és kisfiunkkal. Legelőször 2004 decemberében jártunk a fővárosban egy baráti látogatás alkalmával. Egy nagyon kellemes hetet töltöttünk el itt, és elragadónak találtuk a várost és magát az országot is.

Joris Amilhat Dél-Franciaországból származik

A város kozmopolita szellemisége teljesen magával ragadott bennünket. Ekkor határoztuk el, hogy több időt szeretnénk itt eltölteni. Az első látogatásunkat követő harmadik hónapban költöztünk Budapestre.

Feleségemmel együtt Dél-Franciaországból származunk, én Montpellier-ből, Caroline pedig Aix-en-Provence-ból. Az egyetemi éveink alatt ismerkedtünk meg, s együtt költöztünk fel Párizsba. Nem sokkal Magyarországra költözésünk előtt éltünk rövid ideig Kanadában is, az angolszász részen, pontosabban Torontóban.

Mivel foglalkozik?

2005 nyarán indítottuk el feleségemmel közösen az UHT internetes kommunikációs ügynökség itteni leányvállalatát, mely leköti az időnk nagy részét. A cég központja Párizsban van, a budapesti Közép-Európában az első iroda. Fő tevékenységeink közé tartozik az internetes stratégia, a webfejlesztés, a webmarketing és a kreatív tervezés. Full-service-t kínáló ügynökségünk segítséget nyújt a vállalatok számára, hogy az internetet marketingeszközként használják. Megrendelőink leginkább multinacionális vállalatok, s döntő többségük francia. Partnervállalataink közé tartozik az Air France, a Legrand, a France Telecom, a BNP Paribas és a Match is. A nagyvállalatokon kívül a francia közösség szinte összes fontos testületével üzleti kapcsolatban állunk.

Ennyi munka mellett nyilván fontos a kikapcsolódás is, mivel töltik a szabadidejüket?

Természetesen sokat foglalkozunk kétéves kisfiunkkal, Achille-lal, most várjuk második gyermekünket, aki lány lesz, és Rosalie-nak fogjuk hívni. Achille még Franciaországban született, ő már Magyarországon fog. A maradék szabadidőmben nagyon szívesen és gyakran golfozom, és mindezek mellett szakítunk időt a francia, amerikai, szerb baráti kapcsolataink ápolására is.

Milyen éttermeket, kávézókat preferálnak?

Elsősorban azokat az éttermeket kedvelem, amelyek környezetükkel, hangulatukkal, elhelyezkedésükkel, egész atmoszférájukkal valamiért megragadnak. Így kiemelném a Gerlóczy éttermet, amelyet párizsias hangulata miatt szeretünk, de a Pomo D'oro-t és a Klassz éttermeket szintén nagyon színvonalasnak tartjuk.

Operába, golfozni és szabadtéri koncertekre is járnak

A budapesti éttermeket egyébként két részre osztanám, "ebédelős" és "vacsorázós" helyekre. Kellemes nyári estéken pedig szívesen látogatjuk a romkocsmákat, például a Szimplát.

Kulturális szórakozás?

Nagyon kedveljük az operát, nemrégiben a Carmen egyik előadását néztük meg. Kellemes, jó idő esetén nagyon szívesen járunk szabadtéri koncertekre a Margitszigetre is.

Országjárás?

Néhányszor elmentünk már a Balatonhoz., Tihany környéke csodálatos. Egy barátunknak vannak arrafelé szőlőültetvényei, mindig meghív minket szeptemberben a szüretre, ahol a gulyásleves és a pálinka is gyakori vendégek. Kirándulásaink során eljutottunk Miskolcra és Miskolctapolcára, a barlangfürdőbe, valamint Tokaj vidékére. Esztergomba is kirándultunk, csodálatos, nagyon hangulatos kisváros.

Szeretnek spába járni?

A Széchenyi fürdőtől teljesen le vagyunk nyűgözve, a szabadtéri része gyönyörű, amikor időnk engedi, gyakran járunk.

Milyen borokat kedvel?

Francia lévén természetesen értékelem az itteni kitűnő borokat. Vili Papa cuvée-je például nagyon elnyerte a tetszésünket. Próbálkozunk persze más magyar borokkal is, legutoljára például Vincze Bélától ittunk egy vöröset. Az etyeki borokat is kedveljük, s Rókusfalvy Pál vendégfogadója nagyon kellemes, barátságos helynek tűnt.
Annyit azonban elárulok, hogy az otthoni kis borospincémben a borok nagy része még francia.

Tanul magyarul?

A kezedetek kezdetén belevágtam, de egy ideje nem haladok vele.

Amit tanulok, azt leginkább kétéves fiamtól teszem, akire magyar társai között természetesen ragad a nyelv, és aki legalább olyan jól beszél magyarul, mint franciául.









Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Pharrell Williams

Pharrell Williams

Pharrell Williams lett az év divatikonja

Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa (CFDA).

Bunga-Bunga

Bunga-Bunga

Felszámolta fizetett háremét Berlusconi

Nyilvánosságra került az a levél, amelyet Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő írt az általa rendezett "bunga-bunga partikon" résztvevő fiatal nőknek.

Taxidermia

Taxidermia

Hódít a taxidermia a kínai gazdagok között

Egyre növekszik a kitömött vadállatok iránti kereslet a kínai gazdagok körében

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5