Pagodák a felhőkarcolók mellett

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Vietnám városaiban ötvöződnek a keleti, a buddhista és a francia stílusjegyek. A pagodák lenyűgöző látványt nyújtanak a narancssárga naplementében, a kertek, parkok meditálásra hívnak, de mindenképpen nyugtatólag. A háború miatt az országnak szinte két fővárosa van, az egyik délen Saigon, a másik pedig – a hivatalos – északon Hanoi.

Ho Chi Minh, vagy ahogy mi ismerjük, Saigon egykor Dél-Vietnám fővárosa volt, mára az ország második legnagyobb városa. Nyüzsgő, gyorsan fejlődő ipari központ, ahol a nyugati világ hatása is érezhető. A saigoniak az utcán árulják portékáikat, akinek bódéja van, az már nagymenőnek számít, a szegényebbek taligáikról kínálják a szappant, bélyeget. Lehet itt enni hamburgert, de akár a folyón úszó éttermekben is meg lehet kóstolni a helyi fogásokat.

Feltétlenül meg kell nézni az újraegyesítési palotát, a Giac Lam Reunification Palace-t, a Ho Chi Minh Múzeumot, a Mariamman hindu templomot, a keresztény katedrálist, a Notre Dame-ot, illetve a Ben Tanh piacra is feltétlenül érdemes kimenni vásárolni.

My Tho városába is tegyünk egy kirándulást, itt a buddhizmus hangulatát szívhatjuk magunkba. Vinh Trang nevezetű pagodájában szerzetesek síremlékeit láthatjuk, de az apró tavak és miniatűr hegyek teremtenek igazán megnyugtató atmoszférát. Egy kellemes séta közben természetesen számos Buddha szoborral találkozhatunk.

Dalat idilli városa az ország középső részén fekszik, a hegyvidék miatt itt hűvösebb van, de a lenyűgöző környezet, a parkok üdítő élményt nyújtanak. Híres látnivaló itt a Hang Nga Vendégház és Galéria, amit a helyiek "bolond házként" emlegetnek. A Nyári Palotában szintén művészeti alkotásokat nézhetünk meg, de a város kitűnő arra, hogy felkészüljünk a környékbeli túrákra. Érdemes vándorolni a hegyekben, de a Szerelem völgyébe is mindenképpen el kell látogatni, ha arra járunk.

Hué az egykori császárváros, egykor kulturális, vallási és oktatási központ volt, az 1800-as években politikai befolyása is hatalmas volt. A keleti kultúra minden jellemző jegye megtalálható itt, vannak pagodák, pompázatos temetkezési helyek. Egyik legfontosabb látnivaló a Hué-i Citadella, ennek része lenne a Tiltott Bíbor Város, a császár rezidenciája. Sajnos a háború alatt szinte teljesen elpusztították, a romokat mára növények nőtték be.


Ho Si Min mauzóleum Hanoiban


A Thien Mu, a Tündér Asszony pagoda az Illatos folyó partján épült, ezt a hétemeletes, nyolcszögletű tornyot természetesen Buddhának ajánlották. Szerzetesek lakják ma is annak ellenére, hogy már rengetegszer lerombolták és újjáépítették. Itt folyik a Han folyó, melynek partján bambuszból épített, cölöpökön álló házak egyensúlyoznak.

Vietnám mostani fővárosa, Hanoi igazi keleti kavalkád. A közlekedése európai szemmel szörnyű, aki dudál, annak van elsőbbsége. A város területén már a neolitikum idején is éltek, a várost 1010-ben alapította Ly Thai To császár. Akkor még Than Long-nak, azaz a Felszálló Sárkány városának nevezték. A mai Hanoi két tagra bontható, a Ha folyót jelent, a Vörös-folyóra utal, a Noi pedig a város jelképe.

A 20. század első felében Francia Indokína fővárosa volt, ezért nem meglepő, hogy rengeteg koloniális stílusú francia épülete van. Ilyen az Operaház, az Elnöki Palota, illetve a kormányzati negyed házai. Természetesen a buddhizmus hatása is érezhető, az Irodalmi szentély, az Egylábú pagoda, a Quan Thanh, One Pillar és a Tran Quoc pagoda erről tanúskodnak.

Hanoi természetesen igazi világváros, felhőkarcolói és luxusvillái az igazán gazdagok igényeit is kielégítik. Érdemes megnézni a Hoan Kiem, a Visszaadott Kard tavának partján álló Vízibábszínházat, a tó közepén, egy szigeten felépített Teknősbéka pagodát, a Thap Rua-t. A régi negyed utcanevei az itteni boltok tevékenységére utal: van itt Selyem, Rizs, Papír, Sült hal, Tészta és Ékszer utca is.

Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Trendek

Trendek

Wellnessfüggő magyarok?

Felemás évet tudhat maga mögött a hazai turisztikai piac.A szállodák , főleg a wellness, viszont jól teljesítettek.

Hello Kitty

Hello Kitty

Kínában megnyílt az első Hello Kitty étterem

Egy átlagos étkezés 5500 forint körül mozog, foglalni pedig mindenképp időben érdemes.

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5