Feltörekvő borvidékek

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Nehéz elképzelni, hogy New York államban vagy éppen a svájci Genfi tó környékén igazán jó borok készülnek, pedig így van. Mára ezek a vidékek is a borturizmus kedvelt célpontjaivá váltak.

Az csöppet sem újdonság, hogy a kaliforniai borok minősége felveszi a versenyt a klasszikus bordói vagy toszkán vörösökkel. Más vidékeknek sokat kell dolgozni azon, hogy felkerüljenek a bortérképre, de sokan már a nagy áttörés határán állnak.

Tazmánia első borászatait a hatvanas években alapították. Az ausztrál sziget északi részén lévő Tamar völgyi borút már a turisták kedvelt célpontja. Az országút mellett felfestett jelek mutatják, merre kell menni, de a helyiek is szívesen segítenek.

Február közepén egy tíznapos fesztivál keretében ismerkedhetnek meg az ínyencek a helyi ízekkel, elsősorban a környékbeli pinot noirból szűrt levekkel.

Új borbirodalmak születnek


Maryland hagyományos dohánytermelő vidék, ahol 1998 óta sok gazda kezdett egy állami program segítségével szőlőültetésbe.

Ennek köszönhetően a borturizmus 2005. után a duplájára nőtt, és több mint 30 borászat működését prognosztizálják ez év végére. Olyan jól alakulnak az eladások, hogy jelenleg a szőlő egy részét a keleti partról és Kaliforniából importálják.

Virginiával kapcsolatban csak az amerikai történelmet jól ismerők nem lepődnek meg a bortermelés szó hallatán. Mert ők hallottak arról, hogy Thomas Jefferson 1807-ben már szőlőt telepített az államban.

Monticello vidékén jelenleg két tucat borászat működik. Ezek ugyan nem tartoznak a legnagyobbak közé, de a helyi Norton Missouri hivatalos állami bor lett.

Maguk az amerikaiak sem gondolnák, de New York város közvetlen közelében is 40 borászatot találnak. Marketingben Long Island környéke nagyon erős, a közelben élő borszakértőket rendszeresen látják vendégül, legjobbak az 1998-as és 1995-ös boraik.

Svájc sem kizárólag a bankok, órák és bicskák hazája, hegyei oldalában megterem a szőlő is, amiből finom borok készülnek. Kifejezetten pénzembereknek ajánlható, hogy üzleti útjuk során a borpincés kis falukban töltsenek némi időt Vaud környékén. Ennek érdekében mára népszerűvé váló gyalogos borösvényeket létesítettek a Genfi tó partján.

Texasban több mint 3600 négyzetkilométeren termelnek borszőlőt, Connecticutban szeder-, rebarbara-, meggy- és almabort is kóstolhat, aki szereti a különlegességeket. A 15 borászat közül az első 1978-ban létesült, és hagyományos fehérboraik, rizlingjük és chardonnay-jük is kiváló. Oregonban magas a napsütéses órák száma, így klasszikus bordói borfajták is megteremnek.

Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Cernotto

Cernotto

Világszenzáció lesz a magyar magántulajdonban lévő Szent Katalin

Fáy András restaurátorral egy 700 millió forintra taksált, és magyar tulajdonban lévő műről beszélgettünk.

Aston

Aston

Sárkányos Aston Martin csak kínaiaknak

A Dragon88 szériából csak 88 modell készül, és csak Kínában vásárolható meg.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5