Kifoszthatja Tom Cruise-t a felesége

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Napvilágra került a Cruise-házaspár házassági szerződése, amelyben a színész arra vállal kötelezettséget, hogy válás esetén az együtt töltött évek arányában fizet feleségének. Katie Holmesnak öt- és tízévente bónusz jár, de vagyonmegosztásról szó sincs.

A szerződés főbb pontjai a National Enquirer című lap informátorának jóvoltából kerültek nyilvánosságra. Az okirat terjedelme egy kisebb regényével vetekszik, állítólag majdnem 100 oldalt tesz ki.

A megállapodás arra kötelezi Tom Cruise-t, hogy egy esetleges válás esetén az együtt töltött évek arányában fizessen feleségének. Az első év kritikusnak számított a szerződés szempontjából, ugyanis ennek sikeres átvészelése akár 70 millió dollárt (12,2 milliárd forintot) is jelenthet Katie Holmesnak.

Minél tovább húzza, annál jobban jár

Bennfentes források szerint a színésznő 10 millió dolláros, azaz 1,7 milliárd forintos "bónuszra" számíthat, ha a házasság megéri az ötödik évet, 10 együtt töltött év után Holmes 100 millió dollárral (17 milliárd forinttal) távozhat. Arról nem esik szó a szerződésben, hogy a színésznő jogosult lehet a vagyon felére.

Cruise jövedelmét 600 millió dollárra, azaz 104 milliárd forintra becsülik, és az összeg akár meg is duplázódhat a következő 10 évben a United Artists nevű produkciós irodából származó bevételeknek köszönhetően. 

Szűkmarkúnak ennek ellenére mégsem nevezhetjük Tom Cruise-t, neje ugyanis korábban 3 millió dollárt (521 millió forintot) tehetett zsebre csak úgy, és a tulajdonában van egy 35 millió dollárt (6 milliárd forintot) érő Beverly Hills-i rezidencia is, amelyet gyermekük, Suri világra hozataláért kapott ajándékba. A színésznő egyébként minden újabb gyermekért vagyont érő meglepetésre számíthat.

Mindezek ellenére nem lehet könnyű élete szigorú vallási elvek alapján élő férje mellett. A lap korábban a Cruise-házaspárhoz közel álló forrásokra hivatkozva a tökéletes, otthon ülő házitündérekről szóló film alapján "stepfordi feleségnek" nevezte Holmest, és azt állította, hogy a színésznő férje elnyomása alatt tengeti napjait.

Tom a lap információi szerint beleszól felesége öltözködésébe, és Katie csak olyan emberekkel barátkozhat, akiket a színész előzőleg leellenőrzött. A szerződésben egyébként az is szerepel, hogy a színésznő nem árulhat el senkinek személyes jellegű információkat férjéről.

Nagy-Britanniában már többen fogadtak az interneten a házaspár válásának időpontjára. A legpesszimistábbak úgy vélték, hogy a frigy a 2006-os év végét sem fogja megérni.




Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Trendek

Trendek

Wellnessfüggő magyarok?

Felemás évet tudhat maga mögött a hazai turisztikai piac.A szállodák , főleg a wellness, viszont jól teljesítettek.

Hello Kitty

Hello Kitty

Kínában megnyílt az első Hello Kitty étterem

Egy átlagos étkezés 5500 forint körül mozog, foglalni pedig mindenképp időben érdemes.

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5