Deluxe főoldal

A feltöltődés helye

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Vietnám a trópusi klímának köszönheti lenyűgöző flóráját, az itt őshonos orchideák mellett remekül érzi magát a pipacs, a kardvirág, a rózsa is. Találkozhatunk elefántokkal, rinocéroszokkal, tigrisekkel, leopárdokkal, majmokkal, madarakkal. Egyre népszerűbb a hátizsákos turizmus, hiszen az ország természeti kincsei szinte érintetlenek, és minden utazót elvarázsolnak.

Vietnám két fontos természeti látnivalója északon a Vörös-folyó és a Be Be tó. A vízpart mentén hegyek emelkednek, a rengeteg állat és növény remekül érzi magát a párás környezetben. A folyókon csónakkal túrát lehet tenni, de gyalog is bejárhatjuk a környéket. Errefelé még félnomád törzsek is élnek, népviseletük alapján lehet megkülönböztetni őket.

A fővárostól, Hanoitól 150 kilométerre fekszik a Leszálló Sárkány öble, azaz a Ha Long. A smaragdszínű vízből kiemelkedő hatalmas sziklák valójában évmilliókkal ezelőtt lesüllyedt hegyek, de a monda szerint a gonosz hódítók miatt szállt alá az égből a Sárkány, aki sziklákkal zúzta össze a támadó hajóhadat, majd a testével védte az embereket. Ez az UNESCO szerint a világ nyolcadik csodája.

Észak- és Dél-Vietnámot nem csak a 17. szélességi fok, de a Ben Hai folyó is elválasztja egymástól.

Itt, hatszáz méter magasan fekszik a Khe Sanh-i csatamező, itt a legszűkebb az ország, csupán 80 kilométer széles. A környezet pontosan olyan, mintha filmvásznon lenne, magas hegyek, csúcsaik felhőkbe bújnak, a növények megdöbbentőek zöldek. A helyi asszonyok itt pipáznak, a gyerekek pedig ugyanúgy dolgoznak, mint szüleik, erre jár a tipikus sárga-piros vietnámi busz.

A Lang Co-félsziget paradicsomi hangulata mindenkit magával ragad, Hué és Da Nang között békés, turistákkal nem zsúfolt tengerpart található. Egy hídon lehet felmenni a Hai Van-hágóra, azaz a Felhők Óceánjára. Itt a hegyi patakokból összegyűjtött vizet árulják, amivel a buszok, teherautók hűtőjét is hűtik.

Lélegzetelállító látványosság a Leszálló Sárkány öble

A China Beach az a partszakasz, ahol régen az amerikai hadsereg állomásozott. Itt magasodnak ki a vízből a Márvány-hegyek. Ezek valaha szigetek voltak, amire iszap és hordalék rakódott, így lett belőlük az Öt Elem, a fém, a víz, a fa, a tűz, a föld hegye. Holdújévkor zarándokok érkeznek, hogy tiszteletüket róják le a barlangokban ülő Buddha szobrok előtt.

Az egykori Champa Hindu Királyság emlékeivel is találkozhatunk erre, különös formájú szobrok, bokrokba bújó templomok bizonyítják, hogy valaha itt éltek. A pálmafaligetek fáját használni költöztek erre a vidékre a hajóácsok is, az épülő járművek váza messziről olyan hatást kelt, mintha egy hatalmas csontvázat sodort volna a partra a víz.

Úgy tartják, Nha Trang városának van a legszebb tengerpartja, a helyiek halásznak, a turisták búvárkodhatnak itt. Aki nem a tenger gyümölcseiből él, az kesudiót, kávét vagy kókuszdiót termeszt, vagy sót nyer ki a tengervízből. 

Dalat 1475 méter magasan fekszik, kis Párizsnak is nevezik, annyira megőrizte a francia gyarmatosítók kezének nyomát. A Lam Vien-fennsík erdei gazdagok, a Cam Ly folyó romantikus hangulatot kölcsönöz a környéknek. A szerelmes nászutasoknak mindenképpen meg kell látogatniuk ezt a helyet, de aki meditálni, megnyugodni szeretne, annak is kiváló lehet.

Itt a közelben találhatóak a Bao Loc-i kávé- és teaültetvények, ahol még mindig az egykori lombtalanító szerek hatásai ellen küzdenek.

A Mekong a világ egyik legnagyobb folyója, a helyiek Song Cuu Longnak, vagyis a Kilenc Sárkány folyójának nevezik. Sok népcsoport él itt, khmerek, chamok, kínaiak és vietnámiak, de remekül megvannak egymással. Legnagyobb ellenségük az árvíz, ami nem csak termést, de gyakran emberéleteket is követel.


Deluxe Magazin

 

 

Vásárlási kalauz a Nagy-Britanniába utazóknak

 

Szóljon hozzá!

 

Megosztás:

Ajánljuk még:

Ilyenek vagyunk fehér harisnyában

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

SPORT, TAVASZ, UTAZÁS

 

A legjobb sportlehetőségek Nagy-Britanniában

Akár szurkolni szeretnénk, akár aktívan sportolni, rengeteg lehetőséget találunk.

Legfrissebb

Elysian Hotel

Elysian Hotel

Betiltották a borravalót a luxushotelben

Cserébe magasabb fizetést ajánlanak a tapasztalatlan személyzetnek.

Élményvonat

Élményvonat

Kortárs Zsolnay Design kiállítás és borkóstolás élményvonatozóknak

Különleges élményvonat indul útjára a Pécsi Tavaszi Fesztiválra a hétvégén.

Alig használt

Alig használt

Új gazdát keres a királynő luxusautója

Első pillantásra csak egy használt luxusautónak tűnik, de ez a Jaguar Daimler különleges darab.

Pokerdoboz
Magyar pókerrádió

Magyar pókerrádió

Bungee jumping, vadászó állatok, biztonságos zebra és más hasonló toposzok a rádióműsorban. A magyar közszolgálati rádió pókeres összeállítása.

Top5