Arab hercegé az első repülő palota

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A leggazdagabb iszlám vallású üzletember, Alwalid bin Talal szaúd-arábiai herceg büszkélkedhet először a hipergazdagok legújabb státusszimbólumával, az új Airbus A380-as óriásrepülőgépével.

Nem újdonság, hogy az igazán gazdagok a menetrend szerint közlekedő zsúfolt járatok helyett inkább saját géppel utaznak, de az újgenerációs repülőcsodák megjelenésével egy-egy kisebb gép már nem jelzi elég pontosan a tulajdonos rangját, előkelőségét és vagyonát.

Ezért aztán várható volt, hogy a légitársaságok mellett rögtön megjelennek a magánember-ügyfelek is az Airbusnál, amint piacra kerül az új óriásgép.

Bárki vehet ilyet otthonra 


Bin Talal már hónapokkal korábban megrendelte az új A380-ast, a világ legnagyobb utasszállító repülőgépét, de csak hétfőn, a dubaji repülőgépvásárra időzítve jelentették be a hírt, cáfolva ezzel a pletykákat, amelyek szerint Roman Abramovics orosz milliárdos lesz az első vásárló.

Az 551 négyzetméter alapterületű, kétszintes repülőgép alapára 320 millió dollár (55 milliárd forint). Ehhez jön még az igény szerinti berendezés költsége, ami további tízmilliókkal megtoldhatja a végösszeget.

Bin Talalnak, Abdullah király unokaöccsének van miből erre költeni. A Forbes magazin becslése szerint vagyona meghaladja a 20 milliárd dollárt, egyébként van már egy Boeing Jumbojet típusú gépe is.

A standard Airbusokból eddig a hétezer főt foglalkoztató német Lufthansa Technik hamburgi gyárcsarnokában varázsoltak repülő palotákat magánemberek számára.

A cégnél szinte egymásnak adják a kilincset a megrendelők. Az eddigi tapasztalatok egybevágnak a szaúdi herceggel kapcsolatos hírrel, illetve az orosz milliárdosról szóló pletykákkal, az ügyfelek legnagyobb csoportja ugyanis éppen az arab országokból kerül ki, őket pedig az oroszok követik.

Az olajsejkek és az oligarchák után a fényűzésben járatos afrikai államférfiak és az info-technológiai iparban meggazdagodott informatikusok következnek.

A megrendelők kívánságai rendkívül változatosak és érdekes kulturális sajátosságok is kiolvashatóak belőlük: a muszlim hívők például gyakran imatermet építtetnek a repülőbe műholdas helyzet-meghatározóval, hogy mindig Mekka felé fordulva tudjanak imádkozni.

Az afrikaiak kedvelik a gazdag aranyozást és a ragadozó nagymacskák prémjét, de nem ritka az olyan kuncsaft sem, aki szívműtétek elvégzésére is alkalmas műtőt akar.

Az utasszállító gépekből lett palotákban az ablakokon kívül semmi nem emlékeztet arra, hogy repülőn tartózkodik az utas, mert a falak egyenesek, a belmagasság hatalmas, és az emeletes szerkezetnek köszönhetően az otthon megszokott rendet is be lehet tartani: a ház ura és vendégei nyugodtan tölthetik az időt az emeleti lakosztályokban, míg a szakácsok, lakájok, orvosok, edzők, sofőrök és testőrök a "földszinti" kabinokat foglalják el.

MTI-Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Dubaj

Dubaj

Dubajé a világ legmagasabb lakóépülete

A világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burdzs Kalifa mellett Dubajé a bolygó legmagasabb lakóépülete.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5