Sült rovar és dzsungellikőr

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A thai ételek csípősek, minél északabbra haladunk, annál erősebb fogásokkal fogunk találkozni. A rizs mellett mindenféle étel kerül az asztalra, amiből lehet válogatni. Kanalat a jobb kézben, villát a balban tartsuk, de ha nem kapunk evőeszközt, a jobbunkkal nyugodtan tunkolhatunk is. Akinek pedig van gusztusa, akár a sült rovarlárvát is megkóstolhatja.

A thai konyha a világ minden pontján ismert, minden nagyvárosban lehet találni egy rakás thai éttermet, más kérdés, hogy itt valóban autentikus ételeket kapunk-e. Akik megjárták Thaiföldet, állítják, hogy semmiképpen sem, de ez ugyebár nem meglepő.

Mint Ázsiában szinte mindenütt, itt is a rizs a legfontosabb alkotóelem, ezt minden étkezéshez kapunk, mellé pedig mindig más fogásokat. Ami az ízeket illeti, számíthatunk rá, hogy minden erősen fűszeres, erős, savanyú vagy édes, sós vagy keserű.

A jázminrizs az egyik alapétel, bár neve arra utal, íze nem édes, csak az illata emlékeztet a virágra. Egyik kedvenc fűszerük a curry, nagyon gyakran használják. A kínaiaktól vették át a technológiát, hogy az ételt sütés közben állandóan kavargatják. Az ilyen fogások, a khao rad gangok gyorsan elkészülnek, egytálételként fogyasztják őket.

Kedvelik a tésztákat, a Pad Thaiokat és a tésztás leveseket is. A nam prik chili fokhagyma és rákszósz keveréke, olyan mártás, amit zöldségekkel és persze rizzsel kínálnak. Sokat használják a nam plát, azaz a halszószt, de a rákszószt és a sós darált rákot is.

Jellemző fűszer a kaffir lime levél, a fokhagyma, a galangal, a citromfű, a kurkuma és a chili, hozzávalóik közül pedig fontos az indiai tamarindusfa gyökere, a pálma- és kókuszcukor, a lime leve és a kókusztej. 

A thai emberek villával és kanállal, esetleg kézzel (csak a jobbal) esznek. 

Thai csirke pandanus levélben

Ahogy fent már említettük, a pad thai egy halszószos, sült rizstészta, amibe tesznek cukrot, lime levét, tamarindusgyökeret, mogyorót, tojást. Csirkehússal vagy tengeri herkentyűkkal tálalják. A rad na húslében készült rizstészta, van benne marha, sertés, csirke, rák és mindenféle herkentyű is.

A khao pad naem kolbászos sült rizs, a pad see ew pedig szója- és halszószos, a kevergetős módszerrel sütött tészta, ebben szintén lehet sertés és csirke is. A pad kee mao ugyanez, csak thai basil van benne, a khao khluk kapiban pedig rákszósz. 

A khanom chin namya nem hosszú, hanem gömbölyű rizstészta, ezt is sütik, curry szósszal és friss levelekkel, zöldségekkel tálalják. A khao soi búzatészta levesben, a kow pad gai pedig sült rizs csirkével. A zöld chilis, fokhagymás, basilos csirkehús a gai krapao, a gai himapahn kesudióval készül. 

Az erős-savanyú levest tom yamnak nevezik, amiben rák is van, azt tom yam goongnak, a tengeri herkentyűset pedig tom yam kungnak. A leveseknek ezer variációja van, amit tomnak neveznek, az biztosan az. Lehet benne csirke, kókusztej vagy bármi más is. 

A thaiföldiek grillezni is szeretnek, a satay általában disznóhúst vagy csirkét jelent, mellé uborkasalátát és mogyorószószt kínálnak. Curryből is számtalan változat létezik, vörös, zöld, korianderes, zöldséges. A pad valamilyen kevergetve sütött étel, a pad prik marhahús chillivel, a pad kaphrao marha-, sertés- vagy csirkehús basillal, és így tovább. 

Igazi ínyencség a tod man, azaz a sült kardhal és a choo-chee plah ga-pong, az aligátorteknős vörös curry szószban. 

Desszertként a jellegzetes ragadós rizst eszik mangóval vagy más gyümölccsel és kókusztejjel, ezek a kao niao ma muang és a kao niao durian. A kókusztejet rizs nélkül is szeretik, mondjuk banánnal, ez a gluay buad chee, de ezt a gyümölcsöt meg is sütik, és fagylalttal tálalják. Édesburgonyából pudingot készítenek, jeges teát vagy jeges kávét isznak hozzá, ezek a cha yen, illetve a kah-feh yen. 

Felsorolásunk sajnos nem teljes, ezek az ételek talán a legjellemzőbbek, de ezeknek is rengeteg változata létezik attól függően, merre indulunk az országban. 

Ha valakinek mindez nem lenne elég különleges, igazán borzongató ételeket is fogyaszthat, például sült rovarlárvát vagy a finom thai vízi bogarat, amit mang dah néven ismernek. Ez náluk nem számít olyan különcségnek, mint Európában, nagyon szívesen fogyasztják.

Thaiföldön a bor nem igazán jellemző, a helyiek nem is nagyon isszák, inkább a sört szeretik. Fontos alkoholos italuk a Mekong whiskey és a dzsungellikőr. Üdítőként cukornádlevet, gyümölcsleveket vagy vizet választanak. 

Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Dubaj

Dubaj

Dubajé a világ legmagasabb lakóépülete

A világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burdzs Kalifa mellett Dubajé a bolygó legmagasabb lakóépülete.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5