Buddhák és örömlányok

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Thaiföldet, régi nevém Sziámot a mosoly országának tartják. Ebben a trópusi paradicsomban állandóan hallani a templomokból kiszűrődő gongok hangját, de a szakértők szerint a prostituáltak is itt a legjobbak. Thaiföld az ellentmondások országa, összeszedtük az ideutazáshoz szükséges alapvető információkat.

Thaiföldet 1949-ig Sziámnak hívták, Délkelet-Ázsiában található. A thai szó náluk azt jelenti, szabadság, ezért kapta ezt a nevet az ország, ami ma hivatalosan a Thaiföldi Királyság. Államformája alkotmányos monarchia, a király tekintélye hatalmas, gúnyolni és megsérteni bűncselekménynek számít.

Főként a nemzeti összetartás erősítése, a thai buddhizmus védelmezése a feladata, de politikai válsághelyzetekben is intézkedik, és a hadseregnek is ő a főparancsnoka. A miniszterelnököt ő jelöli ki, a törvényhozásért a kétkamarás nemzetgyűlés a felelős. Az ország öt régiójában 76 tartományt különítenek el, ezekben vannak kerületek, városok, falvak.

Az éghajlat trópusi, novembertől februárig tart a hűvös időszak, amikor az északi monszun fúj, ilyenkor 25 C fokot mérnek. Márciustól májusig van a forró évszak, ilyenkor a fővárosban körülbelül 30 fokot mutatnak a hőmérők, ezt követi novemberig az esős időszak, köszönhetően a délnyugati monszunnak. Tulajdonképpen egész évben meleg van, bár éjszakára jelentősen lehűl a levegő. Ha valaki az ország déli részébe tart, számolnia kell tájfunokkal is.

Thaiföldön azonban nem a meleg a legmegterhelőbb, hanem a magas páratartalom. A legalkalmasabb ruházat könnyű, szellős pamutanyagból készül, ilyeneket vigyünk magunkkal. Ha a hegyekbe is tervezünk túrát, melegebb holmival is készüljünk.

Biztosan szeretnénk megnézni belülről is néhány templomot, úgyhogy városlátogatáskor legyen nálunk olyan ruhadarab, ami takarja a vállat, a térdet is - nem csak a nőkön, de a férfiakon is. Ügyeljünk rá, hogy szandálban, papucsban nem fognak beengedni minket, a zárt cipőről se feledkezzünk meg.

65 és fél millióan laknak az országban, a legtöbben thaiok, de vannak kínaiak, malájok, indiaiak, pakisztániak. Sok a fiatal, de csak kevesen élnek 60 évnél tovább. Hivatalos nyelvük a thai, de aki üzlettel foglalkozik, megtanul angolul és kínaiul is, mivel ez a kisebbség fontos szerepet játszik a thai bankvilágban. A lakosság 95 százaléka buddhista.

A Wat Arun templom Bangkokban


A lakosok nagy része mezőgazdaságból él, országuk exportálja a legtöbb rizst. Termesztenek még kaucsukot, kukoricát, maniókát, cukornádat, kávét, zöldségféléket és finomabbnál finomabb trópusi gyümölcsöket. Foglalkoznak erdészettel, halászattal, de sok ónt is termelnek ki. Gyapotot és selymet állítanak elő, de elektronikai termékeik is egyre keresettebbek.

Pénzük a bath, azaz a THB, ebből egy váltható be 100 satangra. Egy bath körülbelül 5 és fél forintot ér, de inkább amerikai dollárt vigyünk magunkkal, ezt biztosan könnyen átválthatjuk. A hitelkártyát természetesen elfogadják a nagyobb helyeken.

Bangkokban a repülőről leszállva - ha nem utazási irodával érkezünk - taxiba szállhatunk, ezek fix alapdíjjal dolgoznak. Amelyik kocsiban nincs taxióra, előre kell megegyezni az árban. A taxinál olcsóbb és élvezetesebb is a tuk-tuk, ami egy motorral húzott háromkerekű jármű.

Hagyományos közlekedési eszköz: tuk-tuk

A songthaev egy gyűjtőtaxi, de az árban itt is előre egyezzünk meg. Autót inkább csak jó nevű cégektől béreljünk, legyen a gépkocsinak biztosítása, mi pedig figyeljünk rá, hogy a bal oldalon kell közlekednünk.

A szokásos turisztikai központokban egészségünket nem fenyegeti veszély, ezért itthon semmilyen védőoltást nem kell beszereznünk. Az orvosi ellátás a frekventált helyeken jó minőségű.

Talán nem büszke rá az ország, de a szexturizmus egyik célpontjaként is szokták emlegetni. Vannak cégek, ahol kifejezetten ilyen utakra lehet befizetni, a kalandvágyó, tehetős férfiak szívesen kapcsolódnak ki így. Mivel a szépség erény ebben az országban, az ott élő külföldiek tapasztalata szerint a csúnya nők inkább elvonulnak, sokkal kevésbé tudnak ugyanis érvényesülni.

Ezért tűnhet úgy, hogy minden prostituált gyönyörű, és egy kis pénzért hajlandó alárendelni magát a gazdag külföldinek. Szinte mindenre hajlandóak, ezért az AIDS is a nem várt gyorsasággal terjed. Aki tehát az országnak ezt az oldalát is meg akarja ismerni, annak érdemes a védekezésre is odafigyelni.

Ha be kívánunk lépni az országba, szükségünk van legalább hat hónapig érvényes útlevelünkre és tartózkodási vízumra. Ha itthon nem igényeltünk vízumot, Thaiföld bizonyos repterein is megtehetjük ezt. A VOA-t (Visa On Arrival) azonban csak 15 napra adják, így aki tovább szeretne maradni, még Magyarországon intézkedjen.

A thaiföldi Magyar Nagykövetség címe: 20th floor/Oak Tower, President Park 95, Sukhumvit Soi 24, Prakanong, Bangkok 10110.


Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Dubaj

Dubaj

Dubajé a világ legmagasabb lakóépülete

A világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burdzs Kalifa mellett Dubajé a bolygó legmagasabb lakóépülete.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5