A sátán bora

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Ha Chile valamiről igazán híres, akkor kitűnő borairól. A szakértők azt mondják, aki még nem ivott chilei vörösbort, az nem is tudja, mit jelent a testes jelző. Az indiánok ugyan nem sok minden köszönhettek a spanyol hódítóknak, azt viszont mindenképpen, hogy burgonyapálinka helyett elkezdhettek bort inni.

A 16. század közepe előtt a Chile vidékein ismeretlen volt a szőlő. Készítettek alkoholtartalmú italokat, de burgonyából, gabonából és paprikából. A spanyol hódítók hozták be a szőlőt, első ültetvényeiket az ország északi részén alapították. A tőkék nem jártak jól a függetlenségi harcokban, az indiánok megsemmisítették a telepeket. A következő száz évben mégis virágzott a borkereskedelem, nemesített francia fajták is kerültek Chilébe.

A 19. század végére már 40 ezer hektár szőlőre, hetven fajtára lehetett büszke az ország, sok befektető próbált szerencsét az újvilágban. Egyikük volt Domingo Concha y Toro, akinek borászata a mai napig nagy népszerűségnek örvend.

Ahogy teltek az évek, egyre többen foglalkoztak szőlőtermesztéssel, már 100 ezer hektárt foglaltak el az ültetvények. Ezzel együtt persze egyre többet is ittak, egy év alatt egy főre száz liter bor jutott.

A 20. század diktatorikus vezetésének köszönhetően a borkereskedelemben is megállt a növekedés. A spanyol Miguel Torres kezdte a válság után felvásárolni az ültetvényeket, minőségi borokat készített, és mivel munkáját hatalmas siker koronázta, sokan követték.

Az amerikai és európai szakemberek és technológia is megérkezett Chilébe, mára a világ öt legnagyobb borexportőre között szerepel. Több mint 900 millió hektolitert állítanak elő évente, nyolcvanöt országba viszik a boraikat.

Az Elqui Valley szőlőültetvény Chilében

Chile fekvése miatt remek bortermelő ország, a tőkék saját gyökerükön termeszthetőek, nem kell őket alanyra oltani, filoxérától teljesen mentes. Az egyéni termelők speciálisan kezelt tölgyfahordókat használnak, de a nagy gazdaságok a legmodernebb technikai felszereléssel dolgoznak.

A Rio Acongagua völgyét a chilei szőlők és borok paradicsomának is nevezik, a helyiek úgy tartják, a szőlő az Istennek köszönhetően érkezett, és a sátánnak köszönhetően lett borrá. Három nagy termővidéket különböztethetünk meg, Maipót, Maulét és Repelt. A helyiek felkészülten várják a borkóstoló turistákat, a városokban térképeken jelölik a közeli pincék helyét, ahol megízlelhető a chilei nedű.

Mivel a gazdaságok közel fekszenek egymáshoz, olyan jelentős különbség nincs a borok között, népszerű a cabernet sauvignon, a merlot, a malbec, de a kistermelők szeretik a carmenere-t, a zinfandelt, a pinot noirt és a petit verdot-t is. A fehérborok közül a chardonnay, a semillon, a sauvignon blanc és a rizling kedvelt.

A híres chilei márkák a Santa Alicia, a Montes Alpha, a Carmen, a Caliterra - ebben a gazdaságban társtulajdonos Michael  Mondavi -, a Vina Tarapaca, a La Playa, a Ventisquero, a Torres. A Mouton Rotschild csoport és a Concha y Toro együtt dobták piacra az Almavillát, a Rothschild borászat pedig a Los Vascos birtokot vásárolta fel, ennek nedűi egyre híresebbek.

A Chateau Margaux birtoka Santiago határában fekszik. A Casablanca völgyben, Valparaiso tartományban készítik a világhírű Vina Casablanca fehérbort. Magyarországon kaphatók a Concha y Toro borai, a merlot, a cabernet sauvignon és a chardonnay 1200 forint körüli áron. Miguel Torres termékei 1700-8000 forint között szerezhetőek be. A Ventisquero drágább palackokat kínál, a chardonnay és a sauvignon blanc 3000-3500 forintba kerül, száraz vörösboruk, a pangea syrah pedig valamivel kevesebbe, mint 14 ezer forint.

Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Dubaj

Dubaj

Dubajé a világ legmagasabb lakóépülete

A világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burdzs Kalifa mellett Dubajé a bolygó legmagasabb lakóépülete.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5