Vérpezsdítő és veszélyes buli

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Ha egy idegen országban már végiglátogattuk a kötelező nevezetességeket, illetve a hasunkat is eleget süttettük a napon, akkor óhatatlanul felmerül, milyen programot szervezhetnénk a strandolás helyett, illetve az esti órákra. Tippek egy forró brazil estéhez, illetve a napközbeni adrenalinnöveléshez.

Viszonylag keveset kell gondolkodnunk a szórakoztató programokon akkor, ha direkt a riói karneválra utazunk a dél-amerikai országba.

Ilyenkor a számítások szerint több mint 300 ezer turista érkezik Rio de Janeiróba, hogy megcsodálja tizenöt szambaiskola színpompás felvonulását.

Ezek az iskolák egész évben erre a néhány napra készülnek, szponzorokat szereznek, a kosztümjeiket tervezik, hogy minél különlegesebb jelmezzel rukkolhassanak elő.

A karnevál egyben verseny a legjobb szambaiskolák között, a parádé ideje alatt egy zsűri pontozza a felvonulókat.

A karnevál utcája a Sambadron, ami 1, 7 kilométer hosszú, körülbelül 60 ezer néző fér el itt. A parádé belépőjegyárai igen borsosak, de arra is készülnünk kell, hogy a fieszta idején minden a megszokott ár többszörösébe kerül a városban.

A mulatozás a nap 24 órájában folyik, értékeinkre és testi épségünkre fokozottan vigyázzunk, mert igen gyakoriak ilyenkor a bűncselekmények.

Jóval biztonságosabb és ugyancsak látványos a turistáknak szervezett a brazil szambaest, ahol a legutóbbi karnevál jelmezeiben lépnek fel a táncosok.

Sokszor történelmi eseményeket is felelevenítenek a forró ritmusok követése közben.



Ha lehetőségünk nyílik rá, érdemes befizetni egy Santuaria estre, ami az afrikai hagyományokat eleveníti fel.

Jobb szervezett keretek között menni, mert ősi, bódító hatású italokat és ételeket szolgálnak fel ezen a rituálén, és a hazajutás egyedül vagy kettesben nem biztos, hogy egyszerűnek bizonyulna.

Aki napközbeni, izgalmas szabadidős programot keres, az a parton számtalan helyen megtalálhatja például a jet-ski-kölcsönzőket, a bérleti díj körülbelül 30-40 dollár.

A bátrabbak a sárkányrepülést is kipróbálhatják, ezért nagyjából 100 dollárt, plusz a transzfer árát kell kifizetniük.

Sokak számára a vásárlás jelenti az egyik legvonzóbb szabadidős programot, ők válogathatnak a kirakodóvásárok, aprócska üzletek és hatalmas bevásárlóközpontok boltjai között.

A tapasztaltabbak azt ajánlják, mindenképpen vegyünk indián mintára készült függőágyat, illetve nagyon szépek és kiváló minőségűek az egyéb kézműves termékek is.




Deluxe Magazin




 

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Trendek

Trendek

Wellnessfüggő magyarok?

Felemás évet tudhat maga mögött a hazai turisztikai piac.A szállodák , főleg a wellness, viszont jól teljesítettek.

Hello Kitty

Hello Kitty

Kínában megnyílt az első Hello Kitty étterem

Egy átlagos étkezés 5500 forint körül mozog, foglalni pedig mindenképp időben érdemes.

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5