Megvan a világ legdrágább gyémántja

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Rekordáron, 7,98 millió dollárért, azaz több mint 1,4 milliárd forintért kelt el egy ritkaságnak számító, 6,04 karátos kék gyémánt, amely a Sotheby's aukciósház őszi hongkongi árverésén cserélt gazdát. A hibátlan szerkezetű drágakő most már a világ legdrágább gyémántjának számít, és megdöntötte a "Hancock Red" vörös gyémánt húsz évvel ezelőtti rekordját.

A tökéletes kék gyémánt 1,32 millió dollár/karátos (233 millió forint/karátos) árával vette át a vezetést az egykori rekorder vörös gyémánttól, amely annak idején 926 ezer dolláros (164 millió forintos) karátonkénti árért kelt el.

Forrás: EPA
Nem a legnagyobb, de a legdrágább

Az aukciósház szerint a vevő a rendkívül ritka és híres drágakövek felvásárlásról ismert Moussaieff londoni ékszerház. A drágakő egyébként egy ázsiai magángyűjtőtől származott.

A misztikummal és legendás történetekkel övezett kék gyémántok évszázadok óta bűvkörükben tartják a gazdag és befolyásos embereket.

A világ legnagyobb és egyben leghíresebb kék gyémántja a Smithsonian Intézetben látható 45,52 karátos Hope gyémánt, amely XIV. Lajos francia király koronájában csillogott, mielőtt ellopták volna a francia forradalom idején.

Bár a most elkelt gyémánt nem számít nagynak, rendkívüli csiszolása és ragyogó kékes csillogása is hozzájárult a rekordárhoz, amely egy átlagos briliáns árának közel tízszerese.




MTI-Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Trendek

Trendek

Wellnessfüggő magyarok?

Felemás évet tudhat maga mögött a hazai turisztikai piac.A szállodák , főleg a wellness, viszont jól teljesítettek.

Hello Kitty

Hello Kitty

Kínában megnyílt az első Hello Kitty étterem

Egy átlagos étkezés 5500 forint körül mozog, foglalni pedig mindenképp időben érdemes.

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5