Brazília felfedezése Pedro Alvarez Cabral, portugál tengerész nevéhez köthető, aki 1500. április 22-én lépett az Atlanti-óceán déli részén elterülő, addig ismeretlen szárazföldre. Az ország végső nevét egy honos fafajtáról, a Pau Brasilról kapta, történelmének lapjain rabszolgatartás, véres lázadások, diktatúra egyaránt szerepel.

Az 1530-as évektől Portugália gyarmatává vált, nagyban folyt a fakitermelés, illetve rengeteg cukornád-ültetvényt telepítettek. A cukornak óriási értéke volt akkoriban, Európában például grammonként kimérve árusították csak a patikákban.

Kikötőket építettek, és mivel kevés volt a munkára fogható ember, megindult a rabszolgavadászat is, főként Nyugat-Afrikából hurcolták be ide a színesbőrű munkaerőt. Az őslakos indiánok némelyik törzse barátságosan fogadta a hódítókat, de voltak olyanok is, akik ellenségüknek tekintették az ide hajózókat.

A gyarmatosítás után a franciák is alapítottak egy kolóniát Brazíliában, a mai Rio de Janeiro területén, ezt később a portugálok elfoglalták. A portugál gyarmatosítóknak meg kellett küzdeniük a hollandokkal, akik a cukorra fenték a fogukat, illetve az angol kalózokkal, akik adót fizettek zsákmányuk után a királynőnek.

Az ország belső részének gyarmatosítása azután kezdődött meg, hogy a Mato Grosso hegységben aranyat és gyémántot találtak. Ezután rengeteg európai elindult ide szerencsét próbálni, akiket valahogy meg kellett adóztatni, ezért kidolgoztak egy rendszert: a megtalált aranyat be kellett vinni az Alapítványi Házakba, ahol lemérték, és az egyötödét elvették Portugália számára.

Ez persze sok aranyásónak nem tetszett, 1789-ben lázadás tört ki, de keményen leverték, a résztvevőkkel pedig példát statuáltak.

Brazília egy antik térképen

1815-ben Brazília kolónia helyett Egyesült Portugál Királyság része lett, az udvar központja pedig az 1763-ban alapított Rio de Janeiro volt. A Napóleon csapatai elől menekülő, Rióból kormányzó IV. Don Joao pedig megnyitotta a kikötőket barátai, például Anglia előtt.

Fia, I. Don Pedro (Péter) 1822-ben kikiáltotta az ország függetlenségét, 1824-ben megalkotta Brazília első alkotmányát, majd hazament Portugáliába. A trónt ötéves fia örökölte, aki akkor vajmi keveset értett a kormányzáshoz, így számos felkelés tarkította ezeket a régensi éveket.

1840-ben aztán nagykorúvá nyilvánították és megkoronázták II. Pedrót, aki leverte a lázadásokat. Az ő nevéhez köthető az is, hogy az ország egyik legnagyobb exportcikke lett a kávé. Az ültetvényeken már nem csak rabszolgák, hanem szabad, bevándorolt európaiak is dolgoztak.

A rabszolgák felszabadítására vonatkozó törekvések azonban eközben sem szűntek meg, és bár a gazdaság irányítói nem egykönnyen törődtek bele, nemsokára aláírták a rabszolgák fiainak felszabadításáról szóló törvényt. 1888-ban Izabella hercegnő a világon utolsóként aláírta a teljes rabszolgaság eltörlését.

Brazília egyik legrégebbi kincse: a cukornád

1889-ben megszűnt a monarchia, november 15-én kikiáltották a köztársaságot, két évvel később megszületett a Szövetségi Alkotmány. A megyék államok lettek, a parlamentáris rendszert elnöki rendszer váltotta fel.

Az 1900-as évek elején a politikai hatalom főként a Sao Pauló-i és Minas Gerais-i földesurak kezében volt, akik igencsak jól éltek kávé- és gyapotültetvényeiken. A városi középosztály az I. világháború után jelent meg a gazdasági fellendülést követően.

Az 1930-ban Getúlio Vargas vezette forradalom következménye egy új politikai rendszer volt, aminek következtében egyre jobban éltek az emberek, beindult az ipar, bevezették a munkaidőit és a minimálbért. Később azonban a forradalom egyfajta diktatúrába torkollott (1937-1945), Brazília a szövetségesek oldalán vett részt a II. világháborúban.

Vargas 1945-ben lemondott, és egy alkotmányozó nemzetgyűlés új alkotmányt készített, melyet egy év múlva fogadtak el. A következő kiemelkedő elnök Brazília történetében Juscelino Kubitschek, akinek köszönhetően véglegesen elindult a fejlődés és az iparosítás az országban.

Rio de Janeiro helyett az újonnan felépített, modern metropolisz, Brazíliaváros lett az új főváros, melyet Lúcio Costa és Oscar Niemeyer építészek terveztek a brazil felföldre. A bal és jobb oldali pártok konfliktusa miatt 1964-től 1985-ig katonai kormány került hatalomra, a rezsim csak a hetvenes évek végén kezdett demokratizálódni. 1989-ben választhattak újra a brazilok polgári személyt elnöknek.

Deluxe Magazin

 

 

 

 

Szóljon hozzá!