Több mint egymillió dollár az új Mercedes

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Mindössze huszonegy darab készül azt új szupersport járműből. Kilója majdnem százötvenezer forint, cserébe három másodperc alatt gyorsul százra.

Mindössze huszonegy darab készül a McLaren Mercedes SLR 722 GTR-ből. Ennek megfelelően az ára sem lesz alacsony: 1,1 millió dollárért (majdnem 200 millió forintért) juthatnak hozzá a sportautók szerelmesei.


Rengeteg karbon és lóerő

A Mercedes-Benz hallgatott a kritikusokra, akik szerint a McLaren SLR hatszázötven lóerős változata túl nehéz . Ezért amit lehetett, karbonszálas műanyagra cseréltek az autón, így lefaragtak 300 kilót az eredeti súlyból. Titok, hogy pontosan mit érintett, de drasztikus volt a fogyókúra, melynek köszönhetően 1,4 (más források szerint 1,3) tonna környékére csökkent az autó súlya.

Így 0,6-tal kevesebb, kereken három másodperc szükséges csak a száz kilométer per órás sebesség eléréséhez, és a kétszázra is valószínűleg bőven tíz másodpercen belül ugrik a sebességmérő mutatója. A motorhoz (ami 5,5 literes v8-as), illetve az automata váltóhoz nem nyúltak, így az autó végsebessége is maradt amennyi volt: nem csekély 337 km/óra.

A GTR nem igazán közútra való, és nem csak azért, mert menettulajdonságai sem használhatóak ki a forgalomban. Nagyméretű légterelője és diffúzora szinte lehetetlenné teszik a parkolást, iIgaz, csak addig, amíg le nem töri őket egy hazánkban oly népszerű fekvőrendőr vagy egy túl közel merészkedő szembejövő. Sportos alkatának és a könnyítésnek megfelelő az autó utastere is. Légzsák-hegyek, fabetét és bőrborítás helyett bukócső, versenyülés, valamint sok nyers vas fogadja a sofőrt és utasát, bár ezzel aligha kelt csalódást.

Az új SLR (sport, light, racing) maximálisan hű elnevezéséhez, sportos, könnyű, versenyre termett.

Deluxe Magazin


 

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Dubaj

Dubaj

Dubajé a világ legmagasabb lakóépülete

A világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burdzs Kalifa mellett Dubajé a bolygó legmagasabb lakóépülete.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5