Gazdagok luxusbabái

Címkék: múzeum, forint, luxus, baba

Sütő Emese

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A játékmackók egyik legkomolyabb konkurenciáinak a babák számítanak, amelyek hódolói között dúsgazdag gyűjtők is akadnak. Anyagukat tekintve készülhetnek textilből, kenyértésztából, papírmaséból, drótból, gyurmából, drágább esetben porcelánból, áruk pedig ettől függően néhány ezer forinttól több száz ezerig is terjedhet.

Bár a baba szónak több jelentése van, magával a játékkal sem a szeretők, sem pedig a gyerekek nem vehetik fel a versenyt, legalábbis, ami a "gyűjtés" luxusát illeti.

A hosszú évszázados, évezredes múltra visszatekintő játékokból ma már egészen különleges, szinte irreálisan drága darabok is készülnek, de egy-egy régi, ritka, adott esetben akár elnyűtt példány beszerzése ugyancsak alaposan kiforgathatja vagyonukból a gyűjtőket.

Aktívan babázók

A babáknak ma is nagy kultusza van, így gyakran rendeznek nemzetközi vásárokat, szakkiállításokat, konferenciákat, babakészítő foglalkozásokat, versenyeket, de nyaranként Győrben még tábort is tartanak gyerekeknek, ahol elsajátíthatják a babakészítés rejtelmeit.

A babamúzeumokban, valamint az időszakos vagy állandó kiállításokon ugyanakkor különböző korok, különböző anyagból (így nemezből, textilből, kenyértésztából, papírmaséból, porcelánból, drótból és gyurmából) készült, változatos viseletbe öltöztetett példányaiban gyönyörködhetünk.

Lássuk, hova is érdemes mennünk, ha betekintést szeretnénk nyerni - és nem csak virtuálisan - a régi korok mesterdarabjainak világába.

A babagyűjtemények és -múzeumok magyarországi nagyágyúi között szerepel a Tihanyi Babamúzeum, a Fehérvári Babaház és ugyanitt Cootmans Pup Éva kollekciója.

Figyelemre méltó Dr. Kovács Jánosné babagyűjteménye (amely az első publikus anyag volt Magyarországon) Szentendrén, a Népművészetek Házában, Győrben Wiedra Berzsenyi Mónika állandó babakiállítása, míg az abádszalóki faluház Babamúzeumában a Kárpát-medence és a nagyvilág népviseleteit bemutató ritkaságokat láthatunk.

Forrás: www.home.planet.nl
Käthe Kruse alkotásai

Amennyiben a látottak során annyira magunkkal ragad a hév, hogy aktívabban is szeretnénk babázni, a Magyar Bababarátok Egyesületét is megkörnyékezhetjük, amelyet kilenc évvel ezelőtt alapított meg 30 lelkes magyar "játékkedvelő", méghozzá az 1998-as közép-európai babakonferencián.

Ma már száz felé közelít a tagok száma, akik főként gyűjtők, játékkészítők, a téma iránt érdeklődők, muzeológusok, pedagógusok, óvónők, orvosok és pszichológusok.

Az egyesület székhelye a győri Zichy-palota, amelynek kiállítás-szervezője, Koczor Ágnes a Deluxe Magazin kérdésére elmondta, az országos rendezvényeken több száz saját készítésű mesterművel jelentkeznek. A magyar iparművészek, babakészítők, akik között van olyan is, aki porcelándarabjait unokája arca után mintázza.

 

1.  Gazdagok luxusbabái
2.  A minőség ára
3.  Vasárnapi játék

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Cernotto

Cernotto

Világszenzáció lesz a magyar magántulajdonban lévő Szent Katalin

Fáy András restaurátorral egy 700 millió forintra taksált, és magyar tulajdonban lévő műről beszélgettünk.

Aston

Aston

Sárkányos Aston Martin csak kínaiaknak

A Dragon88 szériából csak 88 modell készül, és csak Kínában vásárolható meg.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5