Sikeres volt az első magyar Golf Show

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A budapesti Highland Golf Clubban megrendezett első magyar Golf Show rendkívül színvonalas programmal várta az érdeklődőket, akik szép számban jelentek meg a kétnapos rendezvényen.

Szombaton és vasárnap is egész napos program várta a dél-budai Highland Golf Clubba érkező vendégeket az első magyar Golf Show keretein belül, ahol a golffal még csak ismerkedő és az azt már valamilyen szinten űző érdeklődők is jól szórakozhattak, illetve hasznos információkhoz juthattak a magyarországi golfélettel kapcsolatban.

Gyakorlat teszi a mestert

Az eseményen a legnagyobb hangsúlyt a szórakoztatás kapta, hiszen a hétvége mindkét napján bárki ingyen üthetett a gyakorlópályán, illetve részt vehetett a Profi Magyar Golf Egyesület tanárai által tartott golfoktatáson, valamint játékos puttoló versenyen is. Vállalkozó szellemű érdeklődőkben nem is volt hiány, a driving range elütői között ritkán lehetett üreset találni a két nap során.

Szerencsére gyönyörű napsütéses időjárás köszöntött a hétvégén a Golf Show látogatóira, akik szombaton és vasárnap is megcsodálhattak egy-egy igazán látványos golfbemutatót, amely során a Profi Magyar Golf Egyesület tagjai mutattak be káprázatos ütéseket. Láthattunk térdelőállásból bemutatott ütéseket, egyméteres póznáról elütött drive-okat, meghosszabbított, valamint rugalmas szárú driverrel végrehajtott ütéseket és még sok különböző érdekes trükköt.

Gyönyörű napsütéses idő várta az érdeklődőket

A rendezvény területén az érdeklődők két kiállító sátorban tájékozódhattak a már meglévő hazai golfklubokkal, valamint a most épülő magyarországi golfpályákkal kapcsolatban, de hasznos információkhoz lehetett jutni a Magyar Golf Szövetség, illetve a Profi Magyar Golf Egyesület tevékenységéről is. A kiállításokon kedvezményesen lehetett golfkiadványokat  vásárolni, de olyan gyártók is bemutatkoztak, amelyek termékei nem kapcsolódnak szorosan a golfhoz.

Az érdeklődők izgalmas termékbemutatókat is láthattak, különböző ismert márkák golfütőit és -labdáit is megcsodálhatta a közönség, amelyeket a Golf Show ideje alatt kedvezményes áron lehetett megvásárolni. A rendezvény két napján ráadásul a Highland Golf Clubban fél áron lehetett játszani a 9 lyukú pályán. A hagyományteremtőnek szánt első magyar Golf Show érdekes és látványos programokat kínált minden érdeklődőnek, és remélhetőleg sikerült sok olyan emberrel megszerettetnie a golfozást, akik eddig nem ismerték ezt a nemes játékot.

Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Korea

Korea

Fél kilométeres, láthatatlan torony épül Dél-Koreában

A láthatatlanság illúzióját keltő torony építésébe kezdenek Dél-Koreában, Incheonban.

Cicaszem

Cicaszem

Cicaszemű gyémántóra 110 millióért

A Cat's Eye Tourbillon Haute Joaillerie a Girard-Perregaux egyik legutóbbi, meglehetősen nőiesre sikerült karórája.

Bulgari

Bulgari

Isztambulban is lesz Bulgari Hotel

Terjeszkedik a Bulgari Hotels & Resorts. Legújabb tagját Isztambulban nyitja majd.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5