Bemutatták a Samsung Armani mobilját

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A Samsung új, prémium kategóriás termékeket dob piacra, együttműködve a híres olasz tervezővel, Giorgio Armanival. A két cég közösen fejleszt különböző elektronikai eszközöket, ezek közül első az Armani mobil.

Samsung Armaniban
A telefont ma mutatják be Milánóban egy Giorgio Armani divatbemutatón, de már jó előre kiszivárogtak róla információk.

Sajtóértesülések szerint az Armani mobiltelefon nem más, mint az SGH-P520 néven bejelentett, érintőképernyővel rendelkező modell. A mindössze 88*54* 9 mm-es telefon kis méretéhez képest nagy tudással rendelkezik: három megapixeles kamera került bele, memóriája micro SD kártyával bővíthető, és szélessávú wifi kapcsolatra is alkalmas. A három normás telefon GPRS, EDGE, és sztereó Bluetooth kapcsolatra is alkalmas, de usb porton keresztül is feltölthetjük rá a multimédiás tartalmakat, melyek nagy részével elboldogul.

Az ára állítólag 400 euró, tehát körülbelül 100 ezer forint lesz Európában, ahol novembertől kezdik az árusítását.

Az együttműködés következő gyümölcsét 2008 januárjára ígérik, ekkor mutatják be az Armani-Samsung laposképernyős luxustelevíziót. Yun Jong-Yong, a Samsung elnökhelyettese szerint a nagyszerű tervezés és a remek technológia eredményeként jó minőségű, megjelenésükben is kiemelkedő termékek születnek.

Armani szerint a ruha, a bútor és a telefon egyaránt személyiségünk megnyilvánulásai. Azt egyelőre csak találgathatjuk, hogy mi lesz a következő Armani kütyü, de meglepő lenne, ha egy mosógéppel rukkolnának elő.

Egy mp3 lejátszó vagy egy DVD-berendezés valószínűbbnek tűnik, hisz a prémiummárkát kár lenne elrejteni mások elől.

Korábban is születtek dizájnerek által áttervezett mobilok, a Siemens az Escada divatházzal dolgozott együtt, az LG Roberto Cavallival, a Motorola a Dolce & Gabbanával.

Az idén piacra dobott LG Prada mobil azért tért el ezektől, mert nem egy meglévő modell átdolgozása, hanem új termék volt, ami nem mellesleg nagy sikert hozott gyártójának.



Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Dubaj

Dubaj

Dubajé a világ legmagasabb lakóépülete

A világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burdzs Kalifa mellett Dubajé a bolygó legmagasabb lakóépülete.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5