A hét bora: Légli Landord 2006

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Már piacon a Légli Landord 2006-os, legújabb évjárata. Nem tudunk elmenni mellette szó nélkül. Megkóstoltuk, kiderült: ez az eddigi legjobb.

 
Légli Ottó 1993-ban az olaszrizlinggel jelent meg újjászülető borvilágunk kapujában, mégis a chardonnay-val vívott ki magának országos rangot. Egy egész évtizeden keresztül minden évben egy kicsit magasabbra tette a lécet.

Stílusa finomodott, árnyaltabb lett, kezdettől sajátos ízvilágában azonban mindig is előtérbe került a gyümölcsös karakter, amelyhez jól illeszkedtek az újfahordós érlelésből származó pörkölési aromák.

A 2000-es évben Légli valóra válthatta egyik régóta dédelgetett álmát. Immár saját telepítésű ültetvényt hozott létre a chardonnay számára. Ez a dűlőszelektált szőlő a Szőlőskislak határában egykor virágzó, középkori településről, Landordról kapta a nevét.

A déli, délnyugati fekvésű, festői dűlő talaja gazdag agyag- és mésztartalmával, kivételes mikroklímájával egyedi karakterű bort terem. A terület 4, 5 hektár, 5000 tőke szemez a nappal, tőkénként mindössze 6-7 fürtöt szüretel a mester.

A 2000-es telepítésből 2003-ban lett először bor, így a Légli szortimentben a "sima" chardonnay mellett megjelent egy prémium chardonnay is, ami mindenképpen további előrelépést jelent.

Végre egymásra talált a dűlő, a fajta és a borász. A bor viszonyítási alap lett, amely koncentráltságán túl krémes szerkezetével hívta fel magára a figyelmet. A következő évjárat kimaradt, az égiek nem kedveztek a Landordnak. 2005-ben azonban megizmosodva került a palackokba, nagy test, fantasztikus ízfelületek.

Ám az igazi nagy durranás csak most következett be. A 2006-os Landord mindent visz. A bor immár harmadik évjáratába lépett. Az ültetvény még szinte gyerek, nem kell hozzá különösebb jóstehetség, hogy kijelentsük: ez már csak mindig szebb lesz.

Légli a Landord október 3-án és 4-én szüretelt alapanyagát 220 és 350 literes magyar újfahordóban erjeszti és érleli, többek között ebben különbözik az amúgy 500 literes fahordókban nevelgetett "sima" chardonnay-tól.

Hogy milyen a 2006-os Landord? Kifinomult, elegáns, koncentrált. Illata megragad és fogva tart.

Színtiszta gyümölcsösség, mely első körben a fehér húsú, Champion névre hallgató, ritka őszibarackot, a grapefruitot és a lime-ot juttatja eszünkbe.  Ízében mindezek még erőteljesebben visszaköszönnek, kiegészülve valami megmagyarázhatatlan, finom "ásványisággal", ami azért zavarba ejtő, mert az agyag- és mésztartalmú dűlőben nemigen akad kő, vulkáni alap meg pláne nem. Ezt valószínűleg akkor is mindenki érzi, persze az is lehet, hogy csak a mesterien lekerekített savak játékáról van szó.

A Landord az ünnepek fehérbora. Nem hétköznapi fogyasztásra való. Különleges eseményeket ünnepeljünk vele, és lehetőség szerint kifinomult fogásokat válasszunk hozzá. A skála széles, a haltól a tenger gyümölcsein keresztül a borjúig. Számunkra roston sült, baconbe csavart mangalicaszűzhöz illet a legjobban, amit ráadásul jól megborsoztunk.

Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Dubaj

Dubaj

Dubajé a világ legmagasabb lakóépülete

A világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burdzs Kalifa mellett Dubajé a bolygó legmagasabb lakóépülete.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5