Lemondtak a hatóságok az eltűnt milliomosról

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Feladták a reményt a nevadai hatóságok, hogy megtalálják Steve Fossett milliomost, aki két hete nyomtalanul tűnt el repülőgépével Kalifornia és Nevada állam határán egy sivatagban.

A nevadai polgári légi járőrszolgálat két héten keresztül kiterjedt kutatást folytatott a 63 éves kalandvágyó üzletember után, de semmilyen nyomra nem bukkantak. Cynthia Ryan őrnagy, a járőrszolgálat vezetője - aki már korábban úgy fogalmazott, hogy "tűt keresnek szénakazalban" - elmondta: Nevada 98 százalékát átvizsgálták. A korábbi húsz helyett hétfőn már csak két repülőgép pásztázta a levegőből a tájat, hátha a lezuhant gép nyomára akad.

Forrás: EPA
Steve Fossett kedvenc hobbija volt a repülés

A nevadai közbiztonsági minisztérium szóvivője ugyanakkor közölte: bármilyen esetleges nyom esetén készen állnak helikoptereik és szárazföldi mentőegységeik, hogy a terepre siessenek.

Az állami és a szövetségi hatóságok feltehetően szerdán, szeptember 19-én zárják le a hét végéig óriási erőkkel folytatott kutatást, amelynek során egy tóban még búvárokkal is keresték a milliomost. Nevada államban ilyen mértékű kutatást még senki után nem folytattak.

A különféle repülési világrekordokat beállító Fossett egymotoros repülőgépével tűnt el a Kalifornia és Nevada állam határán elterülő sivatagos térségben. A hatóságok sokáig reménykedtek, hogy napokkal később Fossett nyomára bukkanhatnak, az első információk szerint ugyanis egy hétre elegendő vizet és élelmet vitt magával. A milliomos eredetileg három órásra tervezett repülőútra szállt fel, amikor helyszínt keresett autós sebességi rekordkísérletéhez.

Forrás: MTI

Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Dubaj

Dubaj

Dubajé a világ legmagasabb lakóépülete

A világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burdzs Kalifa mellett Dubajé a bolygó legmagasabb lakóépülete.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5