Mosolyra exponál a legújabb fényképezőgép

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Megnyílt a berlini IFA, a világ egyik legnagyobb szórakoztatóipari vására, amelyen a számos házimozi-berendezés és telekommunikációs eszköz szinte átláthatatlan dzsungelében bemutatkozott a világ legdrágább hifije, amelyet le is tesztelt egy helybéli, neves szaklap.

A német fővárosban javában zajlik a világ egyik legnagyobb szórakoztatóipari fogyasztói vására, az Internationale Funkausstellung, amelyen 2007-ben 32 ország összesen 1212 kiállítója vesz részt, ami új rekordot jelent. Az augusztus 31-én nyílt és szeptember 5-én véget érő szakmai szemle 2007-es várt megrendelési forgalmát szintén nagy számok jellemzik: az IFA közleménye szerint ez 2,5 milliárd euróra rúg, ami közel 640 milliárd forintnak felel meg.

A vásáron nem meglepő módon a házimozi került középpontba, azon belül pedig a CD és DVD utódjaiként fellépő két új technológia, vagyis a Blu-Ray és a HD-DVD. A két szabvány 2007-ben már viszonylag elterjedtté vált a high-tech szakágban, viszont ennek ellenére is maradt néhány terület, ahol volt lehetőség világpremierre. Itt kell megemlíteni a Hitachi BD70 jelű kamkorderét, amelyet a világ első Blu-Ray lemezére író videokamerájaként ismerhetett meg a közönség.

Universal player a Samsungtól, amely a Blu-Rayt és a HD-DVD-t is ismeri

Elkészült a világ első olyan lejátszója is, amely a két konkurens formátumot egyaránt kifogástalanul kezeli. A Samsung sokak által úttörő jelentőségűnek tartott, BD-UP5000 jelű készüléke a technika történetében elsőként birkózik meg maradéktalanul a Blu-Ray és a HD-DVD szabványokkal. Az 1000 eurót (254 ezer forintot) kóstáló berendezés ugyanis az LG BHD-100 típusú (hasonlóan kombinált) készülékével szemben a HD-DVD formátumhoz tartozó, HDi-ben kódolt tartalmakat (jellegzetesen a trailereket és az extrákat) is lejátssza, valamint a Blu-Ray internetezéshez szükséges Java szabványát is kezeli.

A vetítők is tudtak újjal szolgálni. Az Epson EMP-TW2000 jelű, csúcskategóriás projektora 50000:1-es kontrasztarányával olyan számot ért el, ami a házimozik történetében mindeddig csak álom lehetett, ennek persze megvan az ára: a novembertől kapható filmvetítő 3500 euróba, azaz 900 ezer forintba kerül majd.

Ötletekben sem volt hiány: a Sony olyan fényképezőgépet mutatott be a DSC-T70 és a DSC-T200 "személyében", amelyek időzítés helyett mosolyra exponálnak. Az egyszerűnek tűnő digitális készülék egy rafinált szoftver segítségével felismeri a képtérben a kiválasztott személy arcán az öröm jeleit, majd rögzíti a látottakat.

Látványos akció volt a legújabb Viera modell premierje, amelynek alkalmából a Panasonic 12 darab, egyenként 103 inches (262 centiméteres) televíziót kapcsolt össze, egyetlen hatalmas képfelületet alkotva. Az ily módon létrejött filmvászon a Computer Nachrichten című német szaklap szerint 1 millió eurónál is többet ér.

Forrás: EPA
A 153 millió forintos berendezés nem jobb az élő zenénél

Nagy feltűnést keltett a világ legdrágább hifi-kombinációja is, amelyet a leghíresebb audiofil luxusmárkákból állítottak össze. A 600 ezer eurós, azaz 153 millió forintos berendezést az elismert, Audio című német szakújság munkatársai állítottak össze, hogy a végeredményt le is teszteljék. Ehhez pedig igen komoly viszonyítási alapot kértek: az IFA területére rendelték a Berlini Rádió Szimfonikus Zenekarát, amelynek játékával összehasonlították a Clearaudio márkájú lemezjátszó teljesítményét.

A 153 millió forintos hifi az Audio szerkesztői szerint jól teljesített, viszont Joachim Pfeiffer főszerkesztő elismerte, a dinamikus passzázsoknál a zenekar felülmúlta a rögzített hangot. Az audiofil szakértő mindemellett azon a véleményen van, hogy "az élő zene hangját még a legdrágább berendezés sem éri utol."

Deluxe Magazin

Korábban:

Házimozi a hetvenes évek stílusában

Új lemezformátum temetné a CD-ket

Mobiltelefonok egy luxusautó áráért

Kiosztották az idei EISA díjakat

Hullámzó tengert varázsolhatunk a nappaliba

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Trendek

Trendek

Wellnessfüggő magyarok?

Felemás évet tudhat maga mögött a hazai turisztikai piac.A szállodák , főleg a wellness, viszont jól teljesítettek.

Hello Kitty

Hello Kitty

Kínában megnyílt az első Hello Kitty étterem

Egy átlagos étkezés 5500 forint körül mozog, foglalni pedig mindenképp időben érdemes.

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5