Az iskolázottság ára

Terray István

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A média kötelezően hírt ad szeptember elején az emelkedő tankönyvárakról, pedig ezek sok családnál csak az iskolakezdésre fordított összeg elenyésző részét teszik ki. Cikkünkben számoltunk ruhával, mp3 lejátszóval és laptoppal is, és arra jutottunk, hogy az iskolakezdés akár kétmillió forintba is kerülhet annak a szülőnek, aki szeretne mindent megadni gyermekének.

Ma kezdődött az iskola, ami nem csak a diákoknak jelent problémát, de a szülőknek is, igaz, rajtuk nem pszichés, inkább anyagi nyomás van ilyenkor. Sokaknak a taneszközök beszerzése is problémát jelent, másoknak ez a kiadások tört része, ők azok, akik megengedhetik maguknak, hogy mindent megadjanak gyermeküknek, ami szerintük kell ahhoz, hogy mindenféle hátrány nélkül induljanak az életben.

Lehet azon vitatkozni, hogy hasznos-e mindent megadni, amit kíván az utód, mi ezzel ebben a cikkben nem foglalkozunk. Abból indulunk ki, hogy gyermekkorában mindenki megfogadta legalább egyszer, ő semmit nem tagad meg gyermekétől, ha egyszer szülő lesz, és abból, hogy egy jó környéken lévő elit iskolában (ahogy máshol sem) nem csak a tanulmányaival bizonyít a diák.

Szeptember eleje mindig megterhelő a szülők pénztárcájára nézve

Az első napon az is számít, milyen farmerbe bújtattuk, és a nadrág zsebéből milyen telefont húz elő. Ezeket is beleszámoltuk az iskolakezdés költségeibe, ezért az általunk kiszámolt összegek a sokszorosára rúgnak annak, amit általában a tanszerekre számolni szoktak.

Ugyanakkor ezúttal nem kerestük az egyedi luxustermékeket sem, pedig a divatipar régóta célkeresztjében tartja a tizenéves korosztályt. Scarlett Johansson, Lindsay Lohan és a többi fiatal sztár rendszeresen reklámoznak elit tini divattermékeket, de inkább az amerikai, esetleg az orosz gazdagok csemetéit célozzák meg ezekkel. Mi a hazai felsőközép gyermekeinek igényeit tartottuk szem előtt.

Alsósok az első mobillal

Az általános iskolai tankönyvcsomagok legolcsóbbja tízezer forint, ehhez nyugodtan hozzáadhatunk egy általános iskolai nyelvkönyvet, mely kazettával és munkafüzettel hatezer forint. Füzetre és csomagolószerre minimum ezerötszáz forintot számolhatunk, egy bájos, a gyerekek körében népszerű Diddl-mintájú, szív alakú tolltartó a hozzávaló pénztárcával együtt hatezernégyszáz forintba kerül, a szetthez tartozik egy mobiltartó is három ezresért.

Utóbbi sem maradhat üresen, az alsós korosztály jelentős része már telefontulajdonos, ezért az első mobilt is érdemes beszerezni. Külföldön már kapható az egy igazi "gyerekteló" apa és anya hívógombokkal, itthon egyelőre nincs, de megrendelhető, a postaköltséggel együtt egy húszezresbe legalább belekerül. Az írószerek (ceruza, színes, radír és hegyező) négyezer forintot kóstálnak, körző, vonalzó és könyvjelző majdnem még egyszer ennyi.

Nem csak nehéz, drága is az iskolatáska

Toll és filc még nem kell a legkisebbeknek, szükséges viszont tornacucc, és mivel az órán kívül úszásra is érdemes beíratni, vegyünk neki egy gyerek sporttáskát, ami körülbelül hétezernégyszáz forinttól indul. Az úszó- és tornafelszereléssel együtt egyáltalán nem mondunk sokat, ha harmincezret ér az új táska. Persze a taneszközöknek is kell egy hátizsák, jó minőséget kapunk hétezer forint körüli árért.

Az első nap jó benyomást kell kelteni az osztálytársakban és a tanárokban, ehhez a csinos ruha még hátravan. Húszezer forintos sportcipő és ötezres pólóárak mellett hatvanezer forint nem sok, ennyit igazán könnyedén a gyerekre adunk. Megérdemel még egy pokémonos ébresztőórát, az első karóráját, esetleg valami bizsut, és máris elköltöttünk újabb tízezer forintot.

Tegyük az új tárcájába az első heti zsebpénzt, és máris száznyolcvanezer forintot költöttünk. Amivel még nyugodtan számolhattunk volna, de nem tettük, az például a különtanár és a napközi egyik alternatív megoldása, a bébiszitter.

Gimnazisták bedrótozva

A középiskolásoknak a tankönyv, a füzetek, az írószerszámok, a nyelvkönyvek és a kötelező olvasmányok arányosan többe kerülnek, számolhatunk nyugodtan ötvenezer forinttal. Megérdemel egy jó tollat és ceruzát, huszonötezerért megbízható és elegáns megoldás például két Parker írószerszám.

A nagykorúság hajnalán kiemelten fontos a külső, az új hajra és a szép bőrre igazán áldozhat a szülő harmincezret egy jó fodrásznál és egy kozmetikusnál. A ruházatra is figyelmet kell fordítani, ha nem akarjuk a tavalyi göncben a másik nem vizsgáló tekintete elé engedni, nyolcvanezret egészen nyugodtan számolhatunk cipőtől kabáton át a táskáig, ami egy középkategóriás napszemüveggel (esetleg szemüveggel) kerek százezer forint lesz.

A jókedvhez nem csak tankönyv, hanem menő ruha is kell

A technika jelenti a következő pénztárcafogyasztó tételt. Mp3 lejátszó nélkül ki nem teszi a lábát az utcára egy tinédzser, a 8 gigás iPod nano még nem a csúcskategória, de már nem kell vele szégyenkezni a nagyszünetben, ez hetvenezer forintot nyilván megér a szülőnek, hát még az utódnak. Ugyanennyit számolhatunk egy mobilra is, és abban már lesz egy olyan fényképező is, hogy ne kelljen külön masinát venni erre a célra is.

Saját asztali számítógép jár a gimnazistának, erre nem érdemes sajnálni a pénzt, egyrészt le ne maradjon az infosztrádán, másrészt ne kelljen neki külön játékkonzol és házimozi rendszer. Kétszázötvenezerből megoldódik ez is normális videokártyával, képernyőmérettel és hanggal, ha dupla ennyibe kerülő iMac-re vágyik, magyarázzuk meg neki, hogy az nem alkalmas játékra.

Zeneiskolába sokak szerint illik járatni a gyereket, akkor viszont előbb-utóbb biztosan zenekart szeretne alapítani, és akár dobos, akár billentyűs lesz, az is pénzünkbe fog kerülni. Nem járunk rosszul, ha basszusgitározni akar, a ritmusszekció a fegyelmet és kitartást képviseli a zenekarban. A hangszer és a hozzá való erősítő tokkal, kábellel kijön egy százasból, és akkor még messze vagyunk a felső kategóriától.

Eddig ez nem egy nagyigényű gyerek, a hobbijában viszont nem ismer tréfát, dirt bringájával komolyan nyomja a trükköket iskola után a város terein és az épített ugratókon. Le is amortizálja a biciklit évről évre, nincs mese, az új, félmilliós gépet ebben az évben is meg kell kapnia. Mindehhez tegyük hozzá az első heti zsebpénzt, és mindjárt egymilló-kétszázezret mutat a képzeletbeli pénztárgép. Különtanárra, életbiztosításra, esetleg kollégiumra további összegek persze költhetőek.

Félévekben számolva

A felsőfokú tanulmányok alatt más igények és más megoldandó feladatok akadnak. Telefonra, ruhára, írószerszámokra és hordozható kütyükre nyugodtan számolhatunk ugyanannyit, mint egy gimnazistánál. Vegyünk hozzá egy középkategóriás fényképezőgépet százezerért, és az asztali számítógép helyett egy stílusos kis laptopot háromszáznyolcvan ezresért, mert a mobilitás fontos szempont.

Egy laptoppal megúszhatjuk az egyetemi előadásokra szükséges jegyzetfüzet árát

És ha már mobilitás, ne sajnáljuk az autót sem tőle, ha más városban tanul, mint ahol a család él. Egymillióért már egészen biztonságos, használt középkategóriásat találunk, és ezzel nem lesz elkényeztetve, az IBS előtt például ennél szinte csak drágább autók parkolnak. Az iskola sincs már ingyen, az ElTE bizonyos szakjai félévente 280 ezer forintot kérnek költségtérítés gyanánt, az üzleti képzések ára nem egy helyen félmillió forint fölé megy.

Áldozni kell a havi apanázsra is, ne legyen csóró a diák az évfolyamtársaihoz képest, benzinre, edzőteremre, shoppingolásra és bulizásra könnyedén költ el százezret havonta. Az albérlet rezsivel együtt sajnos könnyen lehet ugyanennyi, ezért fogjuk meggondolni hamarosan, nem éri-e megvenni neki az első lakását - az első nap az iskolában enélkül is kétmillió-négyszáznegyvenötezer forint lesz. És akkor még nem számoltunk semmilyen költséges hobbival, néhány külföldön töltött szemeszterrel vagy a nyomás miatt szükségessé váló pszichológussal.

Deluxe Magazin

Korábban:

Magániskolák milliókért

Sportkocsikat vett az állam pénzén az iskolai tanácsadónő

Luxusra oktatnak Firenzében

Milliárdos adománytól esett el a Harvard

A luxus iskolája Monacóban



 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Dubaj

Dubaj

Dubajé a világ legmagasabb lakóépülete

A világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burdzs Kalifa mellett Dubajé a bolygó legmagasabb lakóépülete.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5