Elárverezték az Airbus A380 lakosztályát

Címkék: repülő, aukció, dollár, eBay

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Szingapúr és Sydney között áll először a kereskedelmi utasszállítás szolgálatába az Airbus 380, amelynek első, október 25-i útjára már meg is kezdték a jegyek árusítását. Az eBay oldalán licitálásra bocsátott első osztályú repülőjegyért 10 ezer, míg egy turistaosztályra szólóért több mint 5 ezer dollárt fizetett az online aukciósház két felhasználója.

Október 25-én indul első kereskedelmi útjára az utasszállító kategóriában csúcstartónak számító Airbus A380. A világ második legnagyobb (az An-225 után) repülőgépére már megkezdték az ülőhelyek értékesítését, amelyek közül volt, amit az eBay oldalán hirdettek eladásra.

A legnagyobb kereskedelmi utasszállító repülőgép

Az online aukciósházon keresztül értékesített jegyek ára még a Singapore Airlines legmerészebb reményeit is felülmúlta, hiszen az internetes licitpárbaj végén mintegy 10 ezer dollárt (1,9 millió forint) ajánlott egy felhasználó, hogy a Szingapúrból Sydney-be tartó járaton utazhasson.

A Singapore Airlines 555 személy (charterjáratok esetében ez a szám már 850 főre rúg) szállítására képes A380-asán a turistaosztályra szóló jegyek is népszerűnek bizonyultak. Az eBay oldalán a turistaosztályra szóló jegyért 5 ezer dollárt (940 ezer forint) fizetett egy ismeretlen licitáló. Az ázsiai légitársaság az online aukciókon befolyt összeget humanitárius célokra fordítja.

A tízezer dolláros, azaz egy luxusnyaralás árával is vetekedő repülőjegy azonban komoly extrákat is tartalmaz. A fedélzet "deluxe lakosztályán" helyet foglaló gazdag vásárló pénzéért nem csak magát a repülőutat vásárolta meg, hanem egyúttal a jogot is arra, hogy a repülő két privát szakácsával készíttesse el vacsoráját, a reptérről pedig limuzinos transzfer szállítja otthonába vagy szállodájába.

Deluxe Magazin


Korábban:

Repülő szobát kínál egy légitársaság

Eget verő luxus a sejk utasszállítóján

Léket kapott egy luxusgőzös

Autóversenyezni és szörfözni is lehet az új óceánjárókon

Valódi Európát keresnek az amerikaiak

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Dubaj

Dubaj

Dubajé a világ legmagasabb lakóépülete

A világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burdzs Kalifa mellett Dubajé a bolygó legmagasabb lakóépülete.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5