Nyolc Rolls Royce-ot vásárolt egy ügyvéd

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Egyszerre 13 Rolls Royce-ot bocsátott árverésre egy 82 éves amerikai gyűjtő. A luxusautókért, amelyből végül nyolc egyazon tulajdonoshoz, egy milliárdos texasi ügyvédhez került, összesen 14,3 millió dollárt fizettek.

Egy texasi ügyvéd vásárolta meg annak a 13 darabos luxusautóparknak a nagy részét, amelyet egy 82 éves gyűjtő bocsátott aukcióra múlt héten. Az eddigi tulajdonos, Richard J. Solove büszkeségei hozzáértő kezekbe kerülnek, hiszen a vevő, egy houstoni milliárdos szintén rajong a különleges négykerekűkért.

Az 1911-es Rolls Royce Silver Ghost Victoria egy maharadzsáé volt

John O'Quinn már eddig sem sajnálta a pénzt a dollárszázezrekbe kerülő ritkaságokra, legalábbis ezt mutatja, hogy autógyűjteménye az újabb nyolc Rolls Royce nélkül is 800 darabosra rúg. A férfi komoly licitpárbaj után tudta megszerezni egy kaliforniai autós rendezvény, a Pebble Beach Concours d'Elegance tizenhárom fényűző eladási tételének komoly részét, 14,3  millió dollárra (közel 2,7 milliárd forint) duzzasztva ezzel az alig egyórás aukció bevételét.

A befolyt összeg - jótékonysági árverésről lévén szó - ezúttal nem az eladó pénztárcáját gazdagította. Richard J. Solove ugyanis a teljes bevételt (leszámítva természetesen az aukciós költségeket) az Arthur G. James kórház, az általa alapított Richard J. Solove kutatóintézet és az Ohio Állami Rákközpont számlájára utalja át.

Solove az eladási árra vonatkozó becslései végül merésznek bizonyultak, hiszen az autók bevétele nem érte el a 15 millió dolláros álomhatárt. A kollekció legsikeresebb darabjának végül az az 1912 Rolls-Royce SG limousine bizonyult, amely egymagában 2,97 millió dollárra (557,4 millió forint) tornázta fel az eladási árat.

A kalapács alá került autók között hírességek egykori autói is megtalálhatóak voltak, így Franklin Roosevelt 1941-es Packard limousine-ja, egy 1975-ös Ford Escort, amely egykor II. János Pál pápáé volt, de szerepelt az aukciós listán egy 1903-as Ford Model A, egy Batmobile is.

Deluxe Magazin

Korábban:

Luxusautó végszükség esetén

Vonzóbbak lettek a német hotelek

Luxusrezidencia nyílt Budapesten

Ötletek egy fényűző nyaraláshoz

Jetmousine épül milliomosoknak

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Dubaj

Dubaj

Dubajé a világ legmagasabb lakóépülete

A világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burdzs Kalifa mellett Dubajé a bolygó legmagasabb lakóépülete.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5