Négykerekű motorral erdőn-mezőn át

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Az 1980-as években indult világhódító útjára az Egyesült Államokból a négykerekű terepmotor, azaz a quad, amelynek egyre több híve van hazánkban is. A hozzáértők szerint elég pár száz métert megtennünk a dübörgő járművel, és máris örökké rajongókká válunk. Hogy ez így van-e, kisebb-nagyobb anyagi ráfordítással tesztelhetjük.

Mi is az a quad?

A quad, más néven ATV (All Terrain Vehicle, azaz Minden Terepen Közlekedő Jármű) olyan négykerekű jármű, amivel szinte minden terepen lehet közlekedni, használhatjuk sportolásra, közlekedésre, de akár még mezőgazdasági munkákhoz is.

Bajnóczi Csaba, a Magyar Quad Sportszövetség elnöke elmondta, "hatalmas vita volt Magyarországon annak idején, hogy a quad autó vagy motorkerékpár, hiszen a KRESZ szabályai szerint a két nyomvonalú járművek autónak számítanak, de a quad mégsem az". Hosszú egyeztetéseket követően végülis motorkerékpárnak jegyezték be a négykerekű járművet.

Motor vagy autó?

A nagyobb motorszalonok hamar felismerték a quadban rejlő kereskedelmi lehetőséget, így egyre több járművet bocsátottak forgalomba, ám ezek a négykerekű motorkerékpárok nem alkalmasak versenyzésre, inkább csak a "hobbiquadosoknak" valók.

A legtöbb kezdő azt gondolja, a quadot pofonegyszerű vezetni, ez azonban nincs teljesen így, a normál méretű járművek legtöbbjének igen nagy ereje van. Quadozás közben is be kell tartani biztonsági, illetve vezetési szabályokat, kanyarodás közben például mindig a kanyarodás irányába kell dőlni, mert a jármű elég borulékony. A profik szerint orral lefelé a lejtőn nem szabad használni az első féket, lejtőn farral lefelé pedig a hátsó féket érdemes mellőzni. A súlypont nézzen mindig a jármű legmagasabban lévő kereke felé, viseljünk bukósisakot, csizmát, kesztyűt és megfelelően kialakított védőruhát is - tanácsolják a tapasztaltak.

A profik

A sportág azonban könnyen megtanulható bárki számára, így nem is csoda, hogy évről évre egyre több a versenyző a honi bajnokságban. "2003-ban rendezték meg az első megmérettetést quadosok részére, amely egy motocross verseny keretein belül zajlott, kevés résztvevővel. Azóta nagyot változott a világ, hiszen három szakágunk is van - meséli Bajnóczi Csaba. Eszerint meg kell különböztetnünk a Crossquadot, amely terepversenyre alkalmas, a Superquadot, amelynek pályája 70 százaléka aszfalt és 30 százaléka földes.

A legfiatalabb szakág pedig a short track quad, itt öt-, illetve hétkörös versenyt rendeznek egy futammal, földes, zárt pályán. Ezeken a versenyeken speciálisan létrehozott quadok szerepelnek, a szériától teljesen eltérő építésű motorokkal. "A Nemzeti Bajnokságot a Magyar Motorsportszövetség kiírása alapján bonyolítjuk le, hiszen a quad, mint sport, az ő égiszük alá tartozik." – mondta el Bajnóczi Csaba.

Profi quados egy dél-afrikai versenyen

Bár világviszonylatban még nem értek el kiemelkedő eredményt a hazai sportolók, azért már vannak ígéretes tehetségek. Cross kategóriában Lininger Patrik és Pap Tamás, superben Farkas Tamás, Kovács Krisztián, Bucsi Attila, a short tracknél Kazár Miklós, Tóth Demeter és Kunkli Tivadar a meghatározók Bajnóczi szerint.

Crossquad kategóriában egyébként az idén először rendeznek Európa-bajnokságot, a superquadosoknál pedig Európa Kupát. Ahhoz, hogy valaki a nemzetközi versenyeken is rajthoz állhasson, nemzetközi licenszet kell szereznie, Magyarországon jelen pillanatban 50 fő rendelkezik ezzel.

Európa legjobbjai - csakúgy, mint általában a többi technikai sportágban - a skandinávok, a svájciak, a franciák, illetve az angolok. Ez persze nem jelenti azt, hogy évek múlva ne zárkóznának föl a magyar quadosok az élmezőnyhöz.

Hogyan kezdjünk hozzá?

Az amatőr quadosok száma is évről évre növekszik, de persze itt is különbséget kell tennünk az amatőr és profi sportolók között.

Amikor Bajnóczi Csabát arról kérdeztük, mi kell ahhoz, hogy valaki quados legyen, először az őrületet, másodsorban pedig a pénzt említette. A versenyekre alkalmas quadok körülbelül 1-3 millió forint értékűek, motorjuk általában 400 és 660 köbcentiméter. Emellett számtalan dologról kell gondoskodni egy-egy viadal során, az étkeztetéstől az utazáson és a szerelésen át a szállásig. Az anyagiakat tekintve tehát a határ a csillagos ég.

Egy profi quad akár hárommillióba is kerülhet

Egy jóval egyszerűbb quadot azonban már megkaphatunk 3-400 ezer forintért is, de persze ki is lehet próbálni a négykerekű járművet, mielőtt úgy döntünk, hogy egy személyautó áráért beszerzünk egyet. Több helyen lehetőség van bérlésre is, sőt, már direkt erre a célra kialakított quadpályákat is igénybe vehetünk az országban, ahol terepen és aszfalton egyaránt kipróbálhatjuk, mit tud az alattunk dübörgő négykerekű.

A quadbérlés ára változó, kivehetjük a gépet 5 percre, de akár egy napra is. A bérleti díj természetesen a quad fajtájától és teljesítményétől függ 25-50 ezer forintért egész nap tesztelhetjük, tetszik-e nekünk a négykerekű motorozás erdőn-mezőn-vízen át.

A szövetség elnöke szerint könnyen elsajátítható sportról beszélünk: "Itt nincs szükség született tehetségre, hiszen van olyan quadosunk, aki négy éve ült először ilyen járművön, és mára az egyik legjobb versenyző lett." Quadra fel!

Deluxe Magazin

Korábban:

A nyár extra költségei: vízi sportok

A zuhanás ára

Hardware sátor hegylakóknak

Raftingoló amazonok

Hajmeresztő programok aktív nyaralóknak


 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Dubaj

Dubaj

Dubajé a világ legmagasabb lakóépülete

A világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burdzs Kalifa mellett Dubajé a bolygó legmagasabb lakóépülete.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5