Expedíció a pokol kapujába

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Akadnak olyan utazók, akik nem luxushotelekben pihenik ki a hétköznapi stresszt, hanem működő vulkánok krátereinek közelében töltik szabadságukat. A kellően elszánt és megfelelően vastag pénztárcával rendelkező turisták számos vulkántúrát kínáló cég nem éppen veszélytelen szolgáltatásai közül választhatnak.



Tekintse meg galériánkat!

Míg a legtöbb ember elmenekül, ha a közelben kitör egy vulkán, néhány igazán elszánt utazó egyenesen a lávafolyam felé veszi az irányt, hogy még véletlenül se mulassza el a megolvadt kőzet látványát, a kénes füstök és gőzök által nyújtott élményt. A Forbes magazin alapján bemutatunk néhány olyan szervezett vulkántúrát, amelyek keretében felkészült szakemberekkel és helyi vezetőkkel fedezhetjük fel az alvó - vagy éppen működő - tűzhányókat.

Nem veszélytelen

A kutatók azt vallják, hogy minden egyes vulkán más, saját személyisége van. Sok kultúrában a tűzhányókat istenként tisztelik. De még az isteneknek is lehetnek rossz napjaik, ezért a turistáknak tisztában kell lenniük vulkánzónák lehetséges veszélyeivel. "A legtöbb balesetet az okozza, hogy az emberek ráesnek a borotvaéles, megszilárdult lávára" - mondja Warren Costa, hawaii túravezető. A gőzfelhő sósavat és kénsavat tartalmaz, a repülő sziklák és a forró lávaeső további veszélyt jelentenek.

"A geológiai folyamatok annyira lassúak, hogy egyáltalán nem lehet észlelni azokat. Ha tanúi lehetünk a vulkáni tevékenységnek, a szemünk előtt alakul át a táj" - mondja Dr. Pfeiffer vulkanológus. A kutató szerint egy kaldérába betekinteni olyan, mintha a pokol kapujában állnánk. Akinek ez jelenti álmai nyaralását, ma már számos helyszín és szolgáltatás közül választhat. 

Kilauea, Hawaii

Az 1246 méter magas tűzhányó 1983 óta ismét folyamatosan működik. A hegynek köszönhetően a Volcano Nemzeti Parkot szép számmal látogatják a kalandra éhes turisták. A Warren Costa által vezetett túrák résztvevői megtekinthetik a Pele nevű különleges geológiai formákat, és kirándulást tesznek a Nahuku lávaátfolyáshoz, ahol lávából képződőtt függő képződményeket, sztalagtitokat láthatnak.

Forrás: www.nativeguidehawaii.com
Kilauea, Hawaii - az elemek találkozása

A kirándulás során Warren különleges barlangokhoz vezeti vendégeit, ahol gőzfürdőt vehetnek, és olyan természetes medencékben mártózhatnak meg, amelyek vizét a föld hője fűti. Útközben a csoport a tűzhányó által elpusztított falvak romjai mellett halad el, a túrázók tanúi lehetnek a fekete vulkáni homok képződésének is, amikor ellátogatnak arra a helyre, ahol a láva találkozik az óceánnal. Egy hétórás túra 300 dollárba, azaz 58 ezer forintba kerül.

Nyiragong, Zaire

Akik fortyogó lávára és életveszélyre vágynak, utazzanak el a zairei Nyiragongo nevű tűzhányóhoz. A hegy nem alszik, 2002-ben 42 ember esett áldozatul a vulkánkitörésnek. Dr. Tom Pfeiffer vulkanológus egy tíznapos zairei túra keretében 3 napot tölt félelmet nem ismerő utazókkal a 3470 méter magas tűzhányó kráterének közelében. A cél az, hogy ők is megtapasztalják ugyanazokat az élményeket, amelyeket a kutatók átélnek. "Egy peremen táborozunk le, és három napon, három éjszakán keresztül gyönyörködünk a forró lávató látványában. Igazán különleges élmény" - mondta a vulkanológus.

A nyugodt éjszakai pihenés nem garantált, a felszabaduló gázok és a zuhanó sziklák robaja ugyanis gyakran megzavarja a résztvevők álmát. A Volcano Discovery által szervezett 10 napos túra részvételi díja 2250 euró, azaz 586 ezer forint. A cég hasonló expedíciókat szervez többek között a Strombolihoz és az Etnához is, mintegy 2000 euróért, azaz 521 ezer forintért.

Kilimandzsáró, Tanzánia/Kenya

Akik kevésbé díjazzák a váratlan gázkitöréseket, meghódíthatják Afrika tetejét, a Kilimandzsárót. A csaknem 6000 méter magas vulkán inaktív, és a kevésbé ismert tanzániai területről induló Barranco-Barafu útvonalat követve a szokásos 5 nap helyett 7 nap szükséges a cél eléréséhez. Esőerdőkön kell átvágni, a colobus majmok pedig hívatlan útitársként kísérik a csoportokat.

Forrás: www.geoex.com
Kilimandzsáró - csak a hegyibetegség miatt nehéz meghódítani

A hegy viszonylag könnyen járható, viszont a hegyibetegség miatt sokan visszafordulnak. A Geographic Expeditions résztvevői közül igen kevesen adják fel az 5894 méter magas Uhuru csúcs megmászását, mert a tapasztalt vezetők útmutatásával szervezetük könnyebben alkalmazkodik a ritka levegőhöz. Az expedíció ára teljes ellátással 6000 dollárba, azaz csaknem 1, 2 milló forintba kerül.

Mount Liamuiga, St. Kitts

Az 1156 méter magasságban fekvő kráterhez 6 órás túrával lehet eljutni. Az út bambuszerdőkön keresztül vezet a kráterben levő tóhoz, amelyben akár úszni is lehet, a fürdőzés élményelemeit pedig az itt-ott feltörő füst jelenti. A vulkán meredek, nyugati oldalán egy különálló, Brimstone Hill nevű csúcsot tekinthetünk meg, amely legutoljára 1690-ben volt aktív. A kirándulás árában megegyezhetünk a helyi vezetőkkel.

Vezúv, Olaszország

Forrás: www.smithsonianjourneys.com
Vezúv - ennyi maradt az egykori virágzó városból, Pompejiből

A Vezúv 79-ben történt kitörése eltüntette a föld színéről többek között Pompeji és Herculaneum városokat. Az egykori szellemvárosok turisták tömegeit vonzzák a tűzhányó környékére. A Smithsonian Journeys Pompejibe szervez kirándulásokat, de előtte felfrissítik a résztvevők ismereteit a Nápolyi Régészeti Múzeumban. Egy tízfős csapatra három vezető jut, és történészek mutatják be az utazóknak Pompeji azon részeit, amelyek a "közönséges" turisták előtt rejtve maradnak. A túra egy Nápolyból induló körutazás része, amely során a rézstvevők a Római Birodalom emlékeit tekinthetik meg. A részvételi díj 3500 dollár, azaz 676 ezer forint.

Deluxe Magazin

Korábban:

A világ legszebb szigete

Tuti tippek Londonba utazóknak

Megválasztották a világ legjobb szállodáit

Pillantás a leggazdagabb országra

A luxus maximuma

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Dubaj

Dubaj

Dubajé a világ legmagasabb lakóépülete

A világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burdzs Kalifa mellett Dubajé a bolygó legmagasabb lakóépülete.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5