Épül az Urál első luxusszállodája

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Jekatyerinburgban építi az Urál első luxusszállodáját a Hyatt. A 107 millió dolláros költségvetésű projektnek a tervek szerint 2009-ig kell elkészülnie, hogy azután ez lehessen a város további ötcsillagos hoteleinek iskolapéldája.

Az uráli luxushotel terve
Nagy jövő előtt áll Jekatyerinburg, amennyiben sikerülnek a jelenlegi városvezetés 2009-re vonatkozó tervei. Ezek szerint ugyanis megépül a Hyatt szállodalánc első uráli tagja, az ötcsillagos Hyatt Regency, amely az éllovas szerepét tölheti be Oroszország negyedik legnagyobb városának életében.

A 20 emeletes új hotel homlokzatát augusztusban fejezték be, 2008 közepéig pedig a belső falak is állni fognak. A 107 millió dolláros (közel 20 milliárd forintos) befektetés mögött az UGMK, vagyis az Uráli Bányászati és Metallurgiai vállalat áll, amely ingaltanokkal csak a legritkább esetekben foglalkozik.

A befektetők pénze a számítások szerint 11 év alatt térül majd meg, amihez persze az is kell, hogy Jekatyerinburg legalább a jelenlegi tempóban növelje vonzerejét, és központi elhelyezkedésű, megkerülhetetlen konferenciavárosként rögzüljön az európai és ázsiai kereskedők gondolkodásában.

Jekatyerinburg azonban nem csak egyetlen luxusszállodát szeretne. Minthogy a környező ázsiai országokkal folyattott megbeszélések értelmében az orosz város számos nemzetközi konferenciának fog otthont adni, 2009-ig mintegy 20 kisebb-nagyobb szállodát fel szeretnének építeni. Sőt, a városvezetés adatai szerint 2015-ig összesen 68 új hotel szolgálja majd Oroszország, Kína, Kazahsztán, Kirgizisztán, Tadzsikisztán és Üzbegisztán diplomatáinak kényelmét.

A közel másfél milliós lakossággal rendelkező uráli metropolisz ugyanakkor nemcsak diplomatákra, hanem európai és amerikai turistákra is számít, méghozzá nem véletlen, hiszen az ő számuk robbanásszerűen megnövekedett néhány év alatt. Amíg 2006-ban egész évben 80 ezer turista kereste föl Jekatyerinburgot, 2007-ben csak az első félévben 76 ezren látogattak ide.

Deluxe Magazin

Korábban:

Személyre szabott szállodákat nyit a Hyatt

Fűtött utcákat szeretne Moszkva

Európában élni luxus

Moszkva a világ legdrágább városa

A világ ötcsillagos központjai

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Gazdag

Gazdag

Felszállóágban vannak a sanghaji gazdagok

Több mint 6 százalékkal nőtt a legalább 10 millió jüan vagyonnal rendelkezők száma a múlt évben a kelet-kínai Sanghajban.

Ókor

Ókor

Ókori üzletasszonyok

A nők az ókori Rómában eszes üzletasszonyok voltak, akik mikrohitelek segítségével indították be vállalkozásaikat.

Obama

Obama

Barack Obama vagyona

Összesen 2,6 millió és 8,3 millió dollárnyi vagyona van Barack Obama amerikai elnöknek, illetve feleségének, Michelle Obamának.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5