A vitorlázás hangsebessége

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Hydroptère névre keresztelték az ETH Lausanne szakemberei azt a háromtestű vitorlást, amellyel francia hajóépítők el szeretnék érni a "vitorlázás hangsebességeként" emlegetett 50 csomós sebességet. A több mint 90 km/órás tempó elérésétől a trimarán már nem is áll túlságosan messze.

A világ leggyorsabb vitorlásaként hirdetik francia hajóépítők azt a 60 láb (18,3 méter) hosszú, háromtestű hajót, amely megfelelő körülmények között képes kiemelkedni a hullámokból és felettük repülni.

A Hydroptère nevű trimarán így lélegzetelállító sebességre képes, és egy világrekordot már meg is döntött: 41,69 csomóval (75,9 km/h) haladt egy tengeri mérföldön, vagyis több mint másfél kilométeren keresztül.

Abszolút világrekord azonban ennek ellenére sem született, ugyanis ezt rövidebb távolságon lehet hamarabb elérni, s a hitelesíthető 500 méteren a francia hajó nem volt elég gyors. A Hydroptère "mindössze" 44,81 csomóra (81,5 km/h) gyorsult fel, míg egy 22 éves, Finian Maynard nevű ír férfi 2005-ben 48,7 csomós sebességet ért el (90,2 km/h) az ötszáz méteres szakaszon. Igaz, Maynard szörfösként tartja két éve az abszolút világrekordot, ugyanis a vitorlázók sebességi világrekordjával foglalkozó World Speed Sailing Record Council a rekorddöntést bármely, vitorlával rendelkező és motor nélküli vízi járműhöz köti. A Hydroptère nem hitelesített csúcssebessége mindettől függetlenül 47,2 csomó (87 km/h), amit egy edzésen mértek.

Forrás: EPA
Alain Thébault a rekordokat gyűjtő trimarán egyik sajtótájékoztatóján

A projekt Alain Thébault nevéhez fűződik, aki gyermekkora óta dédelgeti a víz fölött repülő vitorláshajó gondolatát. A 45 esztendős bretoni férfi 1980-ban nyerte meg a projekthez Eric Tabarly francia befektetőt és szkippert, akivel együttműködve 1994-ben készült el az első prototípus. Ez azonban nem hozta meg a várt áttörést, ugyanis több apró hiba is közbecsúszott, aminek következtében hátat fordítottak a befektetők. Ezután holtpontra jutott a projekt, viszont az utóbbi két évben két svájci támogatót is sikerült szerezni, egyrészt Thierry Lombard genfi bankárt, másrészt az ETH Lausanne-t, vagyis a lausanne-i műegyetemet.

A Hydroptère új támogatói szárnyakat adtak Thébault ötletének, és egy új konstrukcióval stabillá tették a trimaránt. A 45 méter széles háromtestű hajó így már teljesen biztonságos, és többszörösen is bizonyított már. Legutóbbi tesztjére épp a napokban került sor a francia Quiberon öblénél, ahol 35 csomós (65 km/h) sebességet ért el.

Az ETH Lausanne szakemberei azonban még a tél beállta előtt olyan módosítást szeretnének végrehajtani a vitorláson, amely a remények szerint lehetővé teszi, hogy még idén elérjék a "vitorlázás hangsebességeként" emlegetett 50 csomós sebességet, ami 92,6 km/h-s tempónak felel meg.

Deluxe Magazin

Korábban:

Jachtleső horvátok

Fejre állt a luxusjacht

Luxusjachtok kölcsönbe

Elkészült a Wally leghosszabb vitorlása

Hatmilliárd forintos vitorlások receptje

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Liba

Liba

Libanyakba töltötték a libamájas hurkát

A Budavári Libamájfesztivál hivatalos étele a libamájas hurka lesz libanyakba töltve, tárkonyos mustárral, házi kenyérrel.

Dubaj

Dubaj

Dubajé a világ legmagasabb lakóépülete

A világ legmagasabb felhőkarcolója, a Burdzs Kalifa mellett Dubajé a bolygó legmagasabb lakóépülete.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5