Vécébe dugdossa adományait egy japán milliomos

Címkék: millió, Ázsia, adomány

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A nagylelkű idegen eddig csak a nyilvános illemhelyeken 4 millió jent, vagyis 6,21 millió forintot hagyott ott nyitott, címzés nélküli borítékokban, az ismeretlen japán jótevő azonban már nem csupán vécékben szórja el titokzatos adományait.

Forrás: EPA
Van, akikre a vécén mosolygott rá a szerencse
Különös eset borzolta a kedélyeket az utóbbi időben a nyilvános illemhelyek táján Japánban. Egy jótevő osztogatott el 4 millió jent, azaz 6,21 millió forintot. A jelek szerint a rejtélyes idegen most vagy célirányt váltott, vagy pedig követői akadtak, hiszen az elmúlt napokban több százezer jenes összegeket tartalmazó összegeket dobtak be borítékban az ország különböző helyein lévő postaládákba.

Egy tokiói épülettömb levélszekrényeiben 18 borítékot találtak összesen 1,81 millió jennel A rendőrség két olyan esetben is nyomoz, amikor a szó szoros értelmében "az égből pottyant" komoly summa az utcára.

A megtalálók rendre a rendőrségre viszik a jótevő(k) adományait. Az ország nyugati részén lévő Kobe városában egy nő 1 millió jent, vagyis több mint másfél millió forintot tartalmazó borítékot talált levélszekrényében, és az összeget átadta a hatóságnak.

A szomszédos Kiotóban egy asszony éppenséggel 10 millió jent talált a postájában, és ő is hasonlóképpen, becsületes megtalálóként járt el.

Forrás: MTI

Deluxe Magazin

Korábban:

Milliomosok vására Moszkvában

Igénytelen amerikai milliomosok

Utazási klubok milliomosoknak

Rekordot ért el a milliomosok száma

Egyedi karórák milliomosoknak

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Trendek

Trendek

Wellnessfüggő magyarok?

Felemás évet tudhat maga mögött a hazai turisztikai piac.A szállodák , főleg a wellness, viszont jól teljesítettek.

Hello Kitty

Hello Kitty

Kínában megnyílt az első Hello Kitty étterem

Egy átlagos étkezés 5500 forint körül mozog, foglalni pedig mindenképp időben érdemes.

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5