luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Egy hét múlva Anna-bálCímkék: Anna-bál, parti, rendezvény, Magyarország A 182. Anna-bált rendezik meg július 28-án este Balatonfüreden, a megújult Anna Grand Hotel dísztermében és kertjében - mondta a város polgármestere a rendezvény sajtótájékoztatóján. A nevezetes bálra mintegy 300 vendéget, köztük számos ismert művészt és közéleti személyiséget várnak. A fővédnök idén Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter lesz, aki július 28-án 19 óra 45 perckor nyitja majd meg a 182. Anna-bált - mondta Bóka István. A balatonfüredi polgármester hangsúlyozta: különlegességnek számít, hogy a nyitótáncot - a palotást és a keringőt - a Magyar Állami Operaház balettművészei mutatják be, sőt éjfél előtt még balettbemutatót is tartanak.
Újdonság az is, hogy az Anna-bál szépét ezúttal öt kontinens magyarsága választhatja meg - mondta Cselényi László, a Duna Televízió elnöke. A bál tíz legszebb hölgyét zsűri választja ki, majd a Duna Televízió nézői - itthon és szerte a világban - szavazhatnak a legszebbre. Kísérőrendezvényekben sem lesz hiány, a Villa Alba parkszínpadán már 27-én este megkezdődnek a műsorok, 28-án pedig szívhalászaton lehet részt venni, de a bált követő napon is a bálkirálynő és udvarhölgyei sétakocsikázására is több ezer érdeklődőt várnak. Az Anna Grand Hotel séfje a sajtótájékoztatón ismertette a báli menüt: pezsgőkoktélt kínálnak az érkezőknek, az előétel pedig aszpikos lazac lesz kaviárral, olaszos öntettel és sajttortával, levesként tyúkhúsesszenciát (lúdgégetésztával) szolgálnak fel, főételként grillezett szarvasgerincet adnak vargányamártással, erdei gyümölccsel és rösztiburgonyával, édességként pedig Anna-báli desszertvariációkkal lepik meg a vendégsereget. Forrás: MTI Deluxe Magazin Korábban: 17 éves a füredi bál szépe A 2006-os Anna-bál programja Képek a 2005-ös Anna-bálról A báli viselkedés kisábécéje A füredi borvidék legnagyobb pincéje
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
VERTU
Liba
Dubaj
Gasztrobloggerek
|

















